Pénzügy

Kiszűrnék a munkakerülőket

Több szigorító intézkedés bevezetését is tervezik a szociális ellátórendszerben, hogy jobban ösztönözzék a munkát keresőket, illetve megakadályozzák a visszaélést – mondta Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter tegnap az Új Magyarország regionális konferencián, Győrött a kereskedelmi és iparkamara székházában.

A szociális és munkaügyi miniszter a konferencia résztvevőinek a tárca törekvéséről szólt. A szociális rendszerben erősíteni kívánják az ösztönzést a munkára, a „Segély helyett esély”-mottó értelmében. Az Út a munkához program lényege, hogy a kormány a foglalkoztatásban érdemi változást érjen el. A jelenlegi 3 millió 900 ezer foglalkoztatott európai mércével mérve is kevés a közszolgáltatások javításához szükséges erőforrások előteremtésére.

Tesztelnék a munkavállalókat

A foglalkoztatottságot részben ösztönző elemekkel, részben szigorításokkal kívánják növelni. Akik szinte a minimálbérért keményen dolgoznak, azoknak az igazságérzetét ugyanis nagyon bántja, hogy a segélyből és néhány napi feketemunkából hasonlóképp meg lehet élni. Nem a betegek munkára szorításáról van szó, hanem azok szankcionálásáról, akik képességeiket tekintve alkalmasak lennének hasznos tevékenységre, mégsem teszik. Kiszűrésükre úgynevezett „munkatesztet” dolgozna ki a minisztérium. Erről és a végrehajtás lehetőségeiről folytatnak most társadalmi párbeszédet, ennek volt része a tegnapi győri találkozó is.

A szociális és munkaügyi tárca vezetője továbbá rámutatott: saját minisztériumának is megvannak a lehetőségei, hogy az EU-s források felhasználásával aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöket alkalmazva tegyenek lépéseket. A Munkaerő-piaci Alapban több mint 300 milliárd forint hazai forrás áll rendelkezésre, s ennek többszöröse az európai uniós forrásokból – tette hozzá.

Lamperth Mónika kitért arra, hogy a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében elsősorban a lemaradott térségeket kell segíteni, ezt az Európai Unió is előírja számunkra. De a fejlettebb régiókban, mint például Győr-Moson-Sopron megyében és Győrött is akad tennivaló, hiszen itt kifejezetten hiány van bizonyos szakmunkásokból, ez is a magyar munkaerő-piac problémája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik