Pénzügy

Hiller helyreállítaná a pedagóguspálya presztízsét

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a magyar közoktatás megújítását célzó intézkedésének, az Új Tudás – Műveltség Mindenkinek programnak a célja: a kora gyermekkori készségfejlesztés kiterjesztése, a szegregáció visszaszorítása, a kollégiumhálózat modernizációja, tehetséggondozó intézményhálózat kialakítása, a pedagógusok megfelelő ösztönző-rendszerének kialakítása, a közoktatási intézmények mérés-értékelése, illetve a közkultúra megújítása. Ezt ismerteti országjárásán Hiller István szakminiszter.

Az oktatási és kulturális miniszter ma a Miskolci Egyetemen folytatta a program társadalmi egyeztetését egy szakmai konferencia keretében. Hiller István bevezető beszédében hangsúlyozta: 1993 óta nem volt ilyen nagy horderejű program a magyar közoktatásban. „Ezért is tartjuk szükségesnek a széles körű társadalmi egyeztetést a programról” – tette hozzá.

Az Új Tudás – Műveltség Mindenkinek program részleteit március 6-án a Pedagógusok Szakszervezete, március 7-én pedig a Kollégiumi Szövetség vezetői előtt ismertették. Mindkét szakmai szervezet támogatásáról biztosította az OKM-et. A szaktárca és a szakmai szervezetek vezetői megállapodtak abban: munkacsoportokat hoznak létre, amelyek áttekintik a program elemeit.

Március 13-án Szolnokon „Korszerű tudás-tartalmi fejlesztés”, március 18-án Szombathelyen „Intézményrendszer – mérés-értékelés” címmel tart konferenciát a minisztérium. Március 25-én Veszprémben ismerhetik meg a pedagógusok, oktatáspolitikusok a program elemeit. Március 26-án Szekszárdon a közművelődés, közkultúra, március 27-én Szegeden az integráció, április 10-én Székesfehérvárott pedig a korai fejlesztés kérdéseit vitatják meg. Április 5-én Budapesten a „Pedagógus hivatás megbecsülése” című konferencián zárul az Új tudás – Új Műveltség Program társadalmi, szakmai vitája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik