Pénzügy

SZMM: szigorúbb ellenőrzés, új szabályok

admin
admin

2008. 02. 29. 15:00

Jövőre változások várhatók az alkalmi munka szabályozásában és szigorítják a feketemunka ellenőrzését is – közölte dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a munkaügyi szakigazgatásban dolgozók országos szakmai tanácsának küldöttgyűlésén, Budapesten.

„Az a szándékunk, hogy 2009. január 1-jétől átalakítjuk az alkalmi munkavállalás szabályozását, mivel az eddigi ilyen jellegű előírások nem váltották be igazán a hozzájuk fűzött reményeket” – mondta el a miniszter a munkaügyi tanácskozáson.

Hozzátette: sok esetben előfordul az, hogy akik munkanélküliként segélyt kapnak, amennyiben néhány napot feketemunkásként dolgoznak, jobban járnak, mint azok, akiket minimálbérért foglalkoztatnak. Ezt a helyzetet meg kell változtatni. A cél az, hogy a megélhetést, a jövedelmet az elvégzett munka biztosítsa, az embereket ebbe az irányba szeretnénk terelni – hangsúlyozta a miniszter. Ennek egyik fontos elemeként említette a közmunkák előtérbe helyezését, aminek, mint mondta, ő is támogatója.

Kevesebb adminisztráció

A szakminiszter kiemelte, hogy a változásoknak egyik fő eleme az adminisztrációs terhek radikális csökkentése lesz, ami a munkaügyi apparátust és a munkaadókat is terhelte. A miniszter beszélt arról is, hogy a köztisztviselői és közalkalmazotti szféra – s ezen belül munkaügyi szakapparátus – jelentős változásokat élt át az elmúlt másfél évben.

A munkaügyi közigazgatást a magyar közigazgatás legdinamikusabban fejlődő részének nevezte, amely képes volt szembenézni azzal, hogy 1990 óta az emberek sokasága vesztette el biztos megélhetését, került ki a munkaerő-piacra. A szakigazgatásról szólva dr. Lamperth Mónika hangsúlyozta, hogy jelenleg a kialakult helyzet stabilizálása a fő feladat, nincs szó további átalakításról, létszámleépítésről.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.