Pénzügy

Új utakon a szegedi pedagógusképzés

admin
admin

2008. 02. 27. 14:44

Egy évvel ezelőtt megszüntették Szegeden azt az általános iskolát, ahol a roma gyerekek szegregáltan tanultak, és a diákokat több más iskolába helyezték át. Az oktatási tárca mentorprogramjában a Cigány Kisebbségi Önkormányzat mellett oktatási szakemberek vettek részt, köztük – a gyakorlati oktatás keretében – a Szegedi Tudományegyetem pedagógushallgatói is – adta hírül a Roma Sajtóközpont.

Évértékelést tartott az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a szegedi városvezetőkkel és szakemberekkel Szegeden. A téma az az integrációs mentorprogram volt, amelynek során tavaly márciusban a Szegedi Cigány Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésére megszüntették a Móra Ferenc Általános Iskolát, és 129 roma tanulóját tizenegy másik általános iskolába integrálták. A gyerekeket a legtöbb esetben tanáraik is követték az új iskolába, hogy mentorként segítsék beilleszkedésüket.

„A szegedi példa eredményei azt mutatják, hogy máshol is lehet sikeres integrációs programokat indítani, amelyekhez egyébként külön állami normatíva is jár” – mondta Borovszky Tímea, az OKM Roma Integrációs Főosztályának vezetője a szegedi Rókus I-es számú iskolában tartott bemutatónapon.

Motiváltabbak a diákok

A programhoz csatlakozott a Szegedi Tudományegyetem 35 tanár, illetve tanító szakos hallgatója is, akik szintén segítik a diákokat a befogadó iskolákban. Csapó Benő, az egyetem Neveléstudományi Intézetének kutatója azt a tapasztalatot hangsúlyozta, hogy az integráció nemcsak a hátrányos helyzetű gyerekek, hanem a többiek számára is jónak bizonyult.

Szűcs Norbert, az Oktatási Integrációs Hálózat munkatársa úgy vélte: a mentorok jó hatással vannak a diákok motivációjára, és a programban részt vevő hallgatók is megfelelő kompetenciát tudnak szerezni a hátrányos helyzetű gyerekek tanításában. Szűcs szerint a mentorprogram eddigi eredményei a pedagógusképzés megújításában is szerepet játszhatnak.

Korábban rosszabb oktatást kaptak

Az eredményeket sorolva Borovszky Tímea elmondta: az új iskolákban drasztikusan csökkent az áthelyezett gyerekek hiányzása, javult a magatartásuk, és a mentortanárok beszámolói szerint a 129 diákból mindössze 26-nak nem sikerült beilleszkednie. Hozzátette: az új iskolában ugyan átmenetileg csökkent az integrált tanulók tanulmányi eredménye, de ez is azt mutatja, hogy a korábbi intézményben kisebb elvárással találkoztak, és rosszabb minőségű oktatást kaptak.

Solymos László, Szeged alpolgármestere hozzátette, hogy a programban szereplő hátrányos helyzetű gyerekeket az önkormányzat is támogatta, és a befogadó iskolákban külön mentortanári állásokat is létrehoztak. Az alpolgármester közölte azt is, hogy a szaktárcától összesen 132 millió forintot kaptak az integrációra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.