Pénzügy

A mesterképzéseken még a főiskolásoké a pálya

Érdemes minél előbb felvételizniük mesterképzésre azoknak, akik korábban főiskolai végzettséget szereztek, és eddig nem tanultak tovább: ugyanis a mesterszakok már idén is nagy számban elindulnak, viszont a kétciklusú képzés első képzési ciklusában, alapképzésen végzettek nagy számban csak 2009-ben végeznek, addig pedig a főiskolai végzettségűeké a „pálya”. A későbbi években nagyobb verseny árán lehet bejutni a mesterszakokra.

A kétszintű, bolognai képzés lényege, hogy a hallgatók előbb – szakterülettől függően, hattól nyolc félévig – alapképzésre járnak, melynek végén egy alapfokozatot (BSc, BA stb.) szereznek. Ezzel azonnal munkába állhatnak, de – akár rögtön, akár később – tovább is tanulhatnak, a második ciklusban másfél-két év alatt mesterdiplomát, úgynevezett mesterfokozatot (MSc, MA stb.) szerezhetnek. A korábbi főiskolai szintű végzettség alapfokozatnak, az egyetemi szintű pedig mesterfokozatnak felel meg.

Március 15. a határidő

Mivel a határidő munkaszüneti napra esik, ezért a jelentkezéseket a következő munkanap, azaz március 17. éjfélig lehet benyújtani. A felvételizni szándékozók most is jelentkezhetnek az e-felvételivel, de a jelentkezés papíralapú lapon is benyújtható.

A bolognai rendszerre való átállás átmeneti helyzetet teremtett: a mesterszakok idén már nagy számban elindultak – a jelentkezők 615 meghirdetés között kereshetik meg a számukra legmegfelelőbbet –, jövőre valószínűleg még több szak közül lehet majd válogatni. Az alapszakot végzett diplomások özönére viszont még várni kell, hiszen az alapképzések csak 2006/2007-es évfolyamban indultak el széles körben – figyelmeztet az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK). Tehát 2009-ben végeznek nagy számban alapfokozatot szerzettek, így a főiskolai oklevéllel rendelkezőknek most soha vissza nem térő alkalmuk van arra, hogy mesterképzésben tanuljanak tovább, hiszen idén a legtöbb képzésre alapképzésben diplomázott versenytársak nélkül jelentkezhetnek.

Egyetemi diplomával is lehet

Mesterképzésre a felsőoktatásról szóló törvény szerint az vehető fel, aki legalább alapfokozatot és szakképzettséget, vagy ezzel egyenértékű főiskolai szintű végzettséget és szakképzettséget tanúsító oklevelet szerzett. A mesterképzésekre egyetemi végzettséggel, illetve mesterfokozattal is lehet jelentkezni.

A tanárképzés korábbi, főiskolai és egyetemi szintű szakokat párhuzamosan működtető szerkezete a többciklusú képzési rendszerben egységessé válik: a képzési terület szerinti bemenetre épülő különböző tanári szakképzettségek – az első ciklusú képzést követően – a második ciklus tanári mesterszakán szerezhetők. A tanári mesterképzésre vonatkozó szabályokról, tudnivalókról részletes összeállítás olvasható az OFIK honlapján, illetve a Felsőoktatási felvételi tájékoztató – 2008. szeptemberben induló képzések című kiadvány január végén megjelent hivatalos kiegészítésében.

A mesterképzésre jelentkezők rangsorolása nem központi feltételek alapján, hanem a felsőoktatási intézmények által történik. A felvétel pontos követelményeit a felsőoktatási intézmények határozzák meg – ezek megtalálhatók a Tájékoztatóban, a Felvi.hu Egyetemek, főiskolák menüpontjában, illetve a felsőoktatási intézmények honlapjain. A felvétel feltételeinek meghatározásakor a felsőoktatási intézmény azonos felvételi követelményeket köteles alkalmazni, függetlenül attól, hogy a jelentkező hol szerezte korábbi oklevelét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik