Pénzügy

A felső vezetők kétharmada nem tud idegen nyelven

admin
admin

2008. 01. 31. 15:41

Az üzleti döntéshozók fele még sosem vett részt vezetői tréningen, közel kétharmaduk egyáltalán nem tárgyal idegen nyelven, 60 százalékuk gyakran alkudozik ármegbeszéléseken, és a válaszadóknak csupán 13 százaléka nem próbált még soha egyezkedni az árról – derült ki a KutatóCentrum felméréséből.

A kutatás háttere

A felmérést a KutatóCentrum tavaly szeptember-október között,
1526 üzleti döntéshozó online megkérdezésével végezte. A válaszadók 65
százaléka 50, vagy annál kevesebb főt foglalkoztató cégnél, míg 35 százaléka
nagyobb vállalatnál dolgozik.

A nem reprezentatív vizsgálat keretében a KutatóCentrum
munkatársai üzleti döntéshozókat kérdeztek meg a tárgyalásokkal és a tréningekkel
kapcsolatos attitűdjükről, ismereteikről. A kisebb és nagyobb cégek döntéshozói
közel azonos mértékben szeretnek alkudozni – előbbieknél 59, utóbbiaknál 62
százalék, aki szívesen alkudozik az árról Sikeres megállapodás esetén a
szerződések megkötéséhez jellemzően csak a nagyvállalatok vesznek igénybe
ügyvédi segítséget (73 százalék), a kisebbek inkább maguk készítik el az
iratokat.

Kevesen járnak továbbképzésre

Annak ellenére, hogy vállalati mérettől függetlenül a
válaszadók többsége legalább heti egy tárgyaláson részt vesz, mindössze 22
százalékuk tart gyakrabban prezentációt. A vezetők egynegyede egyáltalán nem is
alkalmazza ezt az eszközt. Többségük nem szereti a hosszú előadásokat, szerintük
egy ideális prezentáció hossza legfeljebb fél óra. Meglepő módon az üzleti
döntéshozók nemcsak prezentálni nem szoktak, de az idegen nyelvek használata
sem jellemző rájuk. A nagyobb vállalatok munkatársai gyakrabban tárgyalnak
külföldi partnerrel – 43 százalékuk csak alkalomszerűen használ idegen nyelvet
–, szemben a kisebb vállalatok munkatársaival – a kétharmaduknak a munkája
során nincs is szüksége erre.

A megkérdezett üzleti döntéshozók fele még sosem vett részt
vezetői tréningen, 21 százalékuk csupán egyetlen alkalommal, míg 31 százalékuk
rendszeresen jár ilyenre. A tendencia mégis javuló, mivel az egy évvel korábbi
eredményeket vizsgálva kiderül, hogy a rendszeresen tréningezők aránya
emelkedett (19-ről 31 százalékra). Változatlan viszont azok száma, akik se
régebben, se most nem tartották szükségesnek a továbbképzéseket. Kiderült:
jellemzően a nagyobb vállalatoknál fordítanak több figyelmet és pénzt a
tréningekre.

A KutatóCentrum felmérésének főbb eredményei letölthetők a vállalat weboldaláról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.