Pénzügy

Idén már a reálbérünk is nőhet

Tavaly 1,2 százalékos reálbércsökkenést okozott az infláció, a cégek idén azonban megpróbálnak ezen „úrrá lenni”. 2008-ra 1 százalékos reálbérnövekedést terveznek – derült ki egy friss jövedelemfelmérésből.

A Hay Group decemberi felmérésének egyik legfontosabb következtetése, hogy június óta jelentősebben romlottak a 2007-re és enyhén a 2008-ra vonatkozó inflációs előrejelzések. Míg júniusban a vállalatok átlagosan 6,4 százalékos inflációval számoltak a bértervekben 2007-re és 5,0 százalékkal 2008-ra, addig decemberben már 7,2, illetve 5,2 százalékot jelöltek meg. A felmérésben részt vevő közel 350 vállalat idén igyekszik kompenzálni a megnövekedett inflációt.

Idén már a reálbérünk is nőhet 1

Az infláció miatt csökkent a reálbér

A felmérésben részt vevő vállalatok átlagosan 6,7 százalékos béremelést valósítottak meg, ami azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank 7,9 százalékos inflációs várakozásával számolva 1,2 százalékos reálbércsökkenés történt az elmúlt évben.

Idén már a reálbérünk is nőhet 2

Általános tendencia, hogy a vállalatok a 2006 augusztusában bejelentett kormányzati intézkedések következtében meglóduló inflációt 2007-ben nem tudták teljes mértékben fedezni, ezért kerülhetett sor a reálbércsökkenésre.

Egyszázalékos reálbéremelkedést terveznek

2008-ra a cégek nagy része azt tervezi, hogy a tavalyi reálbércsökkenés ellensúlyozására az infláció lassulásánál kisebb mértékben csökkenti a béremelések mértékét. A decemberi felmérés szerint a vállalatok 2008-ban 5 százalékos inflációs várakozás mellett – ami megegyezik a jegybank novemberi előrejelzésével – átlagosan 6,1 százalékos béremelést terveznek. Ennek megfelelően nagyjából 1-1,2 százalékos reálbér-növekedésre lehet számítani 2008-ban, amit a 140-200 ezer forintot keresők körében az adójogszabályok kedvező változásai még tovább emelhetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik