A Taninfo szakmai irányításával készülő, és jövő májusig tartó sorozat online verziója, a
A projekt fejezeteiben az egész életen át tartó tanulás mellett a megújuló OKJ képzéseiről is pontos információkat szerezhetnek majd az érdeklődők. A képzésválasztás jelentősége, fontossága és a támogatások rendszere – a Lépj egyet előre! program, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkája vagy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben rejlő lehetőségek – is szerepelni fognak a honlapon.
Amit még terveznek
A hátrányos helyzetben lévő emberek pálya- és képzésválasztásáról is számos információ lesz a honlapon, illetve a munkáltatók szerepéről a munkavállalók szakmai képzésében, és az általuk igénybe vehető támogatásokról. Az oldalon kitekintést is kaphatunk majd a tervezett, a pályaválasztási döntéseket megalapozó információs rendszerre és az állami intézményrendszer átalakulására is.