Pénzügy

Több magyar dolgozhat Ausztriában

Az osztrák és a magyar munkaügyi miniszter aláírta azt a jegyzéket, amely a kétoldalú foglalkoztatási egyezmények létszámkeretét határozza meg 2008-ra. Ebben többek között az is szerepel, hogy 2550 magyar munkavállaló ingázhat hazája és Ausztria határmenti részei között.

Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter, valamint osztrák kollégája, dr. Martin Bartenstein gazdasági és munkaügyi miniszter ünnepélyes keretek között írta alá a közös magyar-osztrák kormányülésen a megállapodást. A határmenti egyezmény esetében 200 fővel emelkedett a keretszám, vagyis 2550-en tudnak 2008-ban Ausztria határmenti térségeiben dolgozni.


A magyar munkavállalók számára ez az emelés azért jelentős, mert így újabb személyek kapnak lehetőséget az ingázásra. Az eddigi keretszám jelentős része ugyanis „foglalt”, hiszen mindazok beleszámítanak, akik már a csatlakozási szerződésben rögzített, úgynevezett 12 hónapos szabály alapján megkapták Ausztria egész területére a szabad munkavállalás lehetőségét. Ezt az egyezményt a magyarok maximálisan kihasználják, sőt, többen szeretnének Ausztriában dolgozni, mint amennyire eddig volt lehetőség.


A gyakornoki egyezmény jövőre változatlanul 1800 fő részére biztosít lehetőséget, hogy gyakornokként munkát vállaljon Ausztriában. Idén ezt a lehetőséget a magyar fiatalok csak ötven százalékban használták ki, elsősorban a vendéglátóipar és az idegenforgalom területén. Ennek az lehet az oka, hogy a feltételek szigorúak, például csak 18-35 év közötti fiatalok élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik