Pénzügy

Kattintásra nyílik a pénzvilág

Szabadsuli címmel online pénzügyi előadássorozat indult középiskolások számára november 15-én a Pénzportál internetes pénzügyi-oktatási portálon. A képzési program célja egy olyan digitális tananyag létrehozása, amely – a Nemzeti Alaptanterv iránymutatásának megfelelően – elősegíti a gazdasági és pénzügyi ismeretek középiskolai oktatását.

A Nemzeti Alaptanterv így fogalmaz:


A gazdaság alapvető összefüggéseit értő és a javaikkal gazdálkodni képes egyének nélkül nem képzelhető el sem működő demokrácia, sem életképes piacgazdaság. Minden olyan országnak, amely anyagi biztonságra törekszik és szeretne helytállni a globális versenytérben, elemi érdeke, hogy állampolgárai nyitottak legyenek a gazdaság világa felé.

A pénzügyi kultúra elterjesztését középiskolás korban már mindenképpen el kell kezdeni, az alapvető pénzügyi ismeretek ugyanis egyre inkább az alapkészségek körébe tartoznak, a sikeres életvitel elengedhetetlen kellékei. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) támogatásával megvalósuló Szabadsuli keretében a középiskolás diákok elsajátíthatják a gazdasági folyamatok megértéséhez szükséges alapfogalmakat, megismerhetik az egyes pénzügyi intézmények működését, funkcióit, feladatait, és bepillantást nyerhetnek a hitelközvetítői szektor, a tőkepiaci szereplők, a biztosítási és a pénztári szektor működésébe.


A 14 előadásból álló sorozat részeként a magyar pénzügyi-gazdasági élet vezetői, neves szakemberei adnak átfogó képet a diákoknak a pénzvilág működéséről. A programban három fővárosi középiskola mellett egy dunaújvárosi, egy győri és egy siófoki intézmény diákjai is részt vesznek, az előadók között pedig olyan neves szakemberek szerepelnek, mint Bod Péter Ákos volt ipari és kereskedelmi miniszter, korábbi jegybankelnök, Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke vagy éppen Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára.


Az első előadást Bod Péter Ákos tartotta a közgazdasági alapfogalmakról, amely videón megtekinthető a honlapon, illetve a jegyzetek is letölthetők.


Saját nyelvükön szólnak a középiskolásokhoz


A képzési program tematikája a teljes pénzvilágot felöleli, átfogó képet adva a gazdaságról és a pénzügyekről a részt vevő középiskolás fiatalok számára. A sorozat egy alapszintű közgazdaságtani bevezetővel, majd pénzelmélettel kezdődik, hiszen a kereslet és kínálat törvényszerűségeinek megértése nélkül aligha lenne érthető a tőzsde működése, a pénz funkcióinak áttekintése nélkül pedig nehezen lehetne rendszerbe helyezni a megtakarítási formákat vagy a bankok működését. A diákok általános tájékozottságának, hírelemzési képességének erősítése érdekében gazdaságpolitikáról, az állam pénzügyeiről is szó esik az előadás-sorozat részeként. A szemeszter az euró bevezetésének kérdéseivel zárul 2008 áprilisában. A képzési program során fontos szempont, hogy az előadások közérthetően, a középiskolás generáció nyelvén legyenek megfogalmazva, lehetőleg minél több gyakorlati példával illusztrálva.


A 40 perces internet-televíziós előadások mindig csütörtöki napokon, 14 óra 30 perckor kezdődnek, s azokat bárki figyelemmel kísérheti a Pénzportálon, a Szabadsuli menüpont alatt. Az előadásokat követően az előadók online chat keretében válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Az előadások videóanyaga archív formában is elérhető marad a honlapon – valamennyi kapcsolódó dokumentummal és prezentációval együtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik