Pénzügy

Megéri sérültekkel dolgozni?

Világszerte alkalmazott speciális munkaközvetítő szolgáltatás a támogatott foglalkoztatás, amely a hátrányos helyzetű emberek munkába állítását teszi lehetővé. A Salva Vita Alapítvány arra kereste a választ, hogy megtérül-e az efféle foglalkoztatási programba fektetett összeg. Bebizonyosodott: ez a munkalehetőség nem csupán pozitív változást idéz elő az értelmi sérült emberek életében, hanem mindezt gazdaságosan is teszi.

A foglalkoztatás ezen formája abban nem különbözik a hagyományostól, hogy a megfelelő személyt kívánják megtalálni a megfelelő munkára, ám eközben mind a munkáltató, mind a munkavállaló személyre szabott segítségben részesül – hogy könnyebben megtalálják az egymáshoz vezető utat. A program főként értelmi sérült, fogyatékkal élő dolgozók esetében nagyon hatásos.


A támogatott foglalkoztatás


A Salva Vita Alapítvány 1993-ban jött létre azzal a küldetéssel, hogy hozzájáruljon az értelmi sérült emberek társadalmi esélyegyenlőségének megvalósulásához, és egy sokszínű, befogadó társadalom megteremtéséhez. Célja, hogy munkaerő-piaci programjaival segítse a fogyatékos emberek önálló életvitelét. Az alapítvány több mint tíz éve nyújt támogatott foglalkoztatási szolgáltatást értelmi sérült, tanulásban akadályozott és autista ügyfelei, valamint munkáltatóik számára.


A támogatott foglalkoztatási programban az ügyfelek átfogó alkalmassági vizsgálaton esnek át, rövid munkapróbákon kell bizonyítaniuk a rátermettségüket. Emellett a Salva Vita segít a beilleszkedésben, továbbá a folyamatos utókövetést is elvégzi, miközben szorosan együttműködik a munkáltatókkal is – így biztosítva a munkáltatói igények és a munkavállalói képességek illeszkedését. A program kedvezményezettjei közül azok, akik fizetett álláshoz jutottak, átlagosan már 6 hónapon belül elhelyezkedtek.


Sikeres, de költséges?


Magyarországon az első szervezet az Salva Vita volt, amely ezt a szolgáltatást bevezette. Munkáját kezdettől fogva siker kísérte, amely olyan átütő volt, hogy az akkori Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Munkaügyi Minisztérium felkérte az alapítványt, hogy vállaljon központi szerepet más szervezetek felkészítésében a szolgáltatás bevezetésére. A hosszú távú foglalkoztatásban a kiemelkedő eredmények születtek, és mind az ügyfelek, mind a munkáltatók elégedettek voltak. A szaktárca azonban úgy vélte, hogy a folyamat sikeres ugyan, de túlságosan költséges.


Az alapítvány ezért döntött: megvizsgálja, hogy a támogatott foglalkoztatás eredményei mennyire jelentősek és tartósak, megéri-e a programba befektetni, és hosszabb távon milyen társadalmi-gazdasági eredmények várhatók. Erre kitűnő eszköznek ígérkezett a Social Return on Investment (SROI) módszer, magyarul a befektetés társadalmi megtérülése, melyet azzal a céllal terveztek, hogy egy tevékenység gazdasági teljesítményén túl annak társadalmi értékét is kimutathatóvá tegye. Az SROI mérései – ahol lehetséges – az eredményeket pénzben kifejezhetővé teszik.


Hazánkban ez volt az első


A Salva Vita és a Lodestar – egy brit tanácsadó szervezet – együttműködésének termékeként tehát megszületett az első, Magyarországon készített SROI elemzés. A vizsgálat eredménye szerint minden 1 forint, amit a vizsgált időszakban a programba befektettek, az elkövetkező 5 év során 4,77 forint megtérülést eredményez helyi vagy országos szinten. Kiderült, hogy kevesebb, mint egy év (11 hónap) szükséges ahhoz, hogy a projekt hatásaként a ráfordított költséggel megegyező érték jöjjön létre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik