Pénzügy

Nyolc nő a női vezetőkért

Nem oldja meg a vezetők problémáit helyettük, de segít megtalálni a megoldáshoz vezető kis lépéseket. A technikánál és a jól strukturált kérdéseknél – amelyek természetesen megvannak egy coach fejében – mégis sokkal fontosabb az odafigyelés, a megértés és a segíteni akarás képessége. Erre a közhiedelem szerint a nők inkább képesek. Interjú Komócsin Laurával, a Business Coach Kft. ügyvezetőjével.


Nyolc nő a női vezetőkért 1

Komócsin Laura

Honnan jött az ötlet, hogy nőkkel, specifikusan anyákkal dolgozzon?


Évek óta business coachként dolgoztam, amikor részt vettem egy Európai Unió által finanszírozott kismama-reintegrációs képzésben. Itt szembesültem igazán testközelben azzal, hogy milyen sok olyan értelmiségi, sok diplomás, több nyelvet beszélő nő van, aki nem tud a szülés után a korábbi pozíciójába visszamenni. Sokan közülük nem akarnak napi 10-12 órában karriert csinálni, de a gyerekek melletti idejükbe azért az belefér, hogy napi 2-4 órában szellemi kihívást jelentő feladatokat lássanak el, ráadásul felhasználva eddig megszerzett tudásuk legjavát. Nagy szavaknak hangzanak, de tény: zavart, hogy társadalmi szinten ilyen hihetetlen tudásanyag legyen kihasználatlanul.


Kikből állt össze a csapat?


Nyolc értelmiségi nőből, akik anyák (összesen 17 gyerekkel!). Vannak köztünk, akik eredeti szakmájukat tekintve egyetemi oktatók, tanácsadók, marketingesek; végzettségüket tekintve közgazdászok, pszichológusok, szociológusok – megspékelve valami kiegészítő diplomával, mint például a jog vagy a pedagógia. A csapat egyébként nagyon színes, mindegyikünknek van még a gyerekein és a coachingon kívül is valami nagy „szerelme”, sokan karitatívan dolgoznak alapítványokban, például a csángó magyarokért, vagy a MUZE-ban.


Miben tudnak segíteni?


Más business coachinggal foglalkozó cégekhez hasonlóan mi is a klasszikus témákban segítünk (időgazdálkodás, konfliktuskezelés, kommunikáció, motiválás, stresszkezelés, döntés, delegálás, asszertivitás), de van néhány speciális szakterületünk is. Az egyik pont a női vezetők reintegrációja. Egy vállalatnak megéri visszavennie gyes/gyed után a már bevált vezetőjét, hiszen hihetetlen tudással, tapasztalattal, kapcsolati tőkével rendelkezik, de nyilván támogatnia kell az új helyzetben, segíteni a munka-magánélet egyensúlyának megtalálásában.


Azzal, hogy a coach is hasonló cipőben járt, jobban tud segíteni, mint más?


Több oka is van ennek. Egyrészt éppen azért, mert nők vagyunk. Másrészt, mert ma a magyar piacon a legtöbb coachnak nincs saját vezetői tapasztalata, nálunk viszont a legtöbben évekig vezettek csapatokat háromtól akár száz főig is. Azaz mi, női vezetők most más női vezetők szolgálatába állítjuk a tudásunkat és a tapasztalatunkat.


Mitől business a business? Hol a határ a life coachinghoz képest?


Azt szoktam mondani, hogy mi alapvetően üzleti coachok vagyunk, azaz nem az életviteli coaching a fő szakirány, de nem lehet a kettőt élesen elválasztani egymástól. Azaz az üzleti életen kívüli területbe is belesegítünk, ha az hatással van a munkahelyi tevékenységre. Vezetőket coacholunk, akik amellett egyben apák vagy anyák, férjek, feleségek, testvérek, barátok is egyben, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiába lépte át a munkahelyi küszöböt.


És honnan jött az ötlet, hogy ön business coachként dolgozzon?


Évekig egy nagy nemzetközi vezetési tanácsadó cégnél dolgoztam, majd amikor megszületett az első gyermekem, eldöntöttem, hogy amíg igényli, vele maradok, azaz nem akarok 10-12 órát dolgozni. Másrészt a tanácsadói életemben többször volt, hogy pénteken szóltak, hogy hétfőtől Malajziában vagy épp Londonban kell dolgoznom, amit szingliként könnyen megoldottam, óvodás, iskolás gyerekekkel nehezebb lenne. Többévnyi vezetői tapasztalatom volt, és mindig is szívesen segítettem másoknak, hogy még jobbak legyenek. Ekkor keresett meg az egyik nagy bank igazgatója, akivel régebben együtt dolgoztam, hogy menjek el hozzájuk nyolcórás munkaidőbe. Ez már jobban hangzott, mint a 10-12, de még mindig távol állt az általam harmonikus családnak nevezett közegben ellátandótól. Megértette, hiszen neki is két gyereke van, ezért ajánlott részmunkaidőt, választhattam volna, hogy négy vagy hat órát szeretnék dolgozni. Még ezt sem fogadtam el, erre mérgesen megkérdezte: mennyit vagyok hajlandó távol tölteni a gyerekeimtől? Két órát mondtam, hetente. Kinevetett, hogy ilyen nincs. Nem telt el egy hónap, és felhívott, hogy mégis van ilyen. Frissen kineveztek egy projektvezetőt, aki eddig kontrollerként dolgozott. Szakmai területén a hölgy zseniális volt, de nem volt tapasztalata projektek vezetésében. Mivel nekem igen, ezért könnyen tudtam segíteni. Elég volt heti két óra, hogy áttekintsük az aktuális kihívásait, hogyan kell munkatervet készíteni, csapatot építeni, számon kérni, és pár alkalom után „önjáróvá” vált. Mivel a szerződésünkben az szerepelt, hogy a szolgáltatás, amit nyújtok, coaching, azonnal nekiálltam a szakirodalom olvasásának, tanultam, képeztem magam. Most már vannak tanítványaim, több publikációm jelent meg a témában, illetve egyetemen is tartok végzős közgazdászoknak a coachingról előadást. Hogy tudják – akár nők, akár férfiak –, ha vezetők lesznek pár év múlva, kihez fordulhatnak segítségért…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik