Pénzügy

Magyarok a WorldSkills világversenyén

admin
admin

2007. 11. 09. 21:43

A WorldSkills, egy nemzetközi nonprofit szervezet minden páratlan évben szakképzési versenyt rendez. Ezeken a szakmai olimpiának is tekinthető megmérettetéseken – amelyen az idén először magyarok is részt vesznek – is különböző szakterületeken mérik össze tudásukat a versenyzők.












A versenyről

A WorldSkills-t 1953-ban öt ország – Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Marokkó és Svájc – alapította. Jelenleg 47 tag-, illetve tagjelölt országa van. Hazánk az Országos Szakképzési Tanács és az oktatási miniszter döntése alapján került a szervezetbe, amelynek a közgyűlése tavaly fogadta el teljes jogú tagságunkat. Legutóbb 2005-ben Finnországban 39 ország versenyzői 35 szakterületen versenyeztek.

Az idei, 40. WorldSkills világversenyt Japánban, Shizuoka városában rendezik. Hazánk fiataljai a versenyen három olyan szakterületen – mechatronika, hálózatszerelés, villanyszerelés – mutatják meg tudásukat, ahol jó eséllyel pályázhatnak a sikeres részvételre. A válogató versenyt tavaly ősszel Gödöllőn, a Szent István Egyetemen rendezték.


A válogatást, illetve az „előversenyen” a legjobbnak talált fiatalok további képzését támogatta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM), illetve három magyar cég (Cisco Systems Magyarország Kft., a Festo Kft., a Legrand Zrt.). A felkészülésnél párhuzamosan folyt az angol nyelvi és a szakmai felkészítés, hiszen csak a szakmát kiválóan ismerő, és az angol szaknyelvet is jól beszélő fiatal esélyes a világversenyen – és a modern gazdaságban is, az Európára tekintő Magyarországon is. Végül négy fiatalt választottak ki, hogy hazánkat képviseljék a világversenyen.


Az SZMM a Munkaerőpiaci Alapból támogatja, hogy a WorldSkills versenyén a magyar versenyzők is részt vehessenek. A szaktárca fontos célnak tekinti, hogy a szakképzés színvonala emelkedjen, hiszen a munkaerőpiac kihívásainak ma már csak a jól felkészült, idegen nyelvet is beszélő fiatalok tudnak megfelelni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.