Pénzügy

Ausztria piacnyitásra készül

admin
admin

2007. 11. 06. 11:05

Jövő januártól Ausztria korlátozott piacnyitásra készül, és szándékukban áll ötven szakmában lehetővé tenni a közép- és kelet-európai uniós országokból érkezők munkavállalását.

Sikeres tárgyalásokat folytatott Bécsben dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter osztrák kollégájával, dr. Martin Bartensteinnel. A magyar és az osztrák miniszter abban is megegyezett, hogy a gyakornokok számára jelenleg 1800 munkavállalási lehetőséget adó, illetve a határ menti ingázókra vonatkozó kétoldalú foglalkoztatási egyezményt újabb, várhatóan kedvezőbb feltételeket biztosító, kibővített megállapodással cserélik fel. Erről a témáról pillanatnyilag szakértői egyeztetések folynak, de a két miniszter célul tűzte ki, hogy az új – az eddigieknél kedvezőbb feltételeket tartalmazó egyezményt – lehetőleg még a közös, novemberre tervezett magyar-osztrák kormányülés előtt kössék meg.


Az osztrák gazdasági és munkaügyi miniszter nyitottan fogadta dr. Lamperth Mónikának azt a javaslatát is, amely hármas – osztrák-magyar-szlovén – foglalkoztatási paktum megkötésére vonatkozik. Az egyezmény lényege, hogy a három ország munkaügyi hatóságai és szervezetei a jövőben szorosan együttműködnek a munkaerőpiaci problémák megoldásában, közösen fejlesztik a szakképzést a hiányszakmákban, elősegítik a fiatalok megalapozottabb pályaválasztását.


A tárgyaláson fontos szerepet kapott a kölcsönösen elismert szakképesítések körének bővítése. A meglévő húsz, már elismert szakképesítés mellett továbbiak elfogadását kérte a magyar tárcavezető az osztrák féltől, aki erre is fogékonynak bizonyult. Megállapodtak, hogy az uniós szabályozás adta keretek között, bővítik a kölcsönösen elismert szakképesítések számát. Jelenleg 45 szakképesítés elismeréséről folynak az egyeztetések, melyek többségében már egyetértés alakult ki

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.