Pénzügy

A hónap végéig ki kell adni a tavalyi szabadságokat

Legkésőbb szeptember végéig kell kiadni a múlt évben ki nem adott szabadságokat a Munka törvénykönyve április 1-jétől hatályos módosítása szerint, s közben az idei szabadságokat sem lehet a korábbi mértékben átcsoportosítani a következő évre.

A Magyar Közlöny idei 39. számában megjelent törvénymódosítás szerint az idei évtől a szabadságnak legfeljebb egynegyede vihető át a következő év március végéig, ha ez különösen indokolt. A munkáltató kétféle indokra hivatkozhat. Egyrészt a kivételesen fontos gazdasági érdekre, másrészt a működési körét közvetlenül és jelentősen befolyásoló tényezőre.

A kivételesen fontos gazdasági érdekre viszont nem lehet úgy hivatkozni, hogy a rendkívüli feladat különféle más munkaszervezési módokkal is megoldható lett volna. Amennyiben viszont a szabadság teljes kiadása ennek ellenére is a munkáltató gazdálkodását meghatározóan hátrányosan befolyásolná, lehetséges a szabadság egynegyed részének átütemezése.

A törvénymódosítás szerint amennyiben a munkáltatónak sikerül megegyeznie a szakszervezettel vagy a szakszervezetekkel, akkor a kollektív szerződésben szerepelhet, hogy a szabadság egynegyed részét az esedékességi évet követő március vége helyett június végéig lehet átvinni.

Átmeneti rendelkezésként a múlt évre járó és ki nem adott szabadságokat nem a március végi időpontig, hanem szeptember végéig kell a dolgozók rendelkezésére bocsátani.

A korábbi szabályok szerint a munkáltató akár a munkavállaló által meghatározható egynegyed részen felüli háromnegyed részt is átütemezhette a következő évre, sőt az egész szabadságot, ha a munkavállaló nem használta ki az egynegyed rész igénybevételét. A korábbi szabályok szerint következő évben június végéig kellett kiadni ezt az átütemezett szabadságot, de kollektív szerződés esetén ez lehetett akár december vége is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik