Pénzügy

Kinevezések és új divízió a NetAktívnál

A közelmúltban új vezető ügyfélkapcsolati-, illetve ügyfélkapcsolati menedzsert neveztek ki, a csapat új munkatársakkal bővült, s egy önálló divízió is alakult a NetAktív Kommunikációs Ügynökségnél.

Vezető ügyfélkapcsolati menedzser lett Siket Lóránt, aki korábban ügyfélkapcsolati menedzserként dolgozott az ügynökségnél. Nevéhez többek között világmárkákon végzett kommunikációs munkák fűződnek. Siket Lóránt korábbi helyére lépett elő Tóth Beáta, aki elsősorban a Renault Hungária pr-feladataiért felelős, valamint a nemzetközi programként megvalósuló World Series by Renault rendezvény ügyeit intézi.


Ügyfélkapcsolati junior menedzserként csatlakozott a NetAktívhoz Kálózi Erika, aki korábban a Magyar Állami Operaház marketingeseként, illetve a debreceni Csokonai Színház kommunikációs vezetőjeként dolgozott; valamint ugyanez lett a beosztása Agg Noéminek, aki ezt megelőzően az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatóságán kommunikációs referensként tevékenykedett.


Az ügynökséghez kapcsolódóan, de önálló szereplőként alakult meg a közelmúltban a NetAktív Health egészségügyi kommunikációra szakosodott divízió, amelynek vezetője Pethes Zsuzsa lett. A szakember korábban ügyfél- és ügynökségi oldalon is tapasztalatokat szerzett, jelenlegi feladata a divízió felépítése és működtetése. A NetAktív Health első feladata az Elég! – Nők a dohányfüstmentes életért-program megvalósítása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik