Pénzügy

Önerőből nem él meg az egyetemista

admin
admin

2007. 04. 15. 15:16

Családi támogatás, diákhitel vagy diákmunka nélkül nem lehet egyetemistaként vagy főiskolásként megélni – derül ki felsőoktatási körképünkből. Még a legjobb és egyben a legszegényebb tanulók is csak hitelből vagy munkával tudják nullszaldósra kihozni a hónapot.

Vidéken legalább 60 ezer, Budapesten minimálisan 75 ezer forint kell az egyetemista-főiskolás életéhez – tandíj nélkül. Ennek az összegnek a fele szerezhető meg tanulmányi és szociális alapon.

Az összegek persze csak becsült értékek, hiszen nem törvényszerű, hogy valaki ötezer forintot telefonál el egy hónapban, és akad olyan is, aki hetente többször megy le a hallgatói klubba – vagy éppen csak kéthavonta egyszer. Az azonban biztos, hogy azok járnak jól, akiknek a szülei havi apanázst tudnak biztosítani, vagy pedig otthon laknak – így ugyanis megspórolják a lakással, étkezéssel és hazautazással járó költségeket.


A megélhetési költségek 2008 szeptembertől azonban növekedni fognak, hiszen akkortól tandíjat kell fizetnie mindenkinek: alapképzésben évente 105 ezer forintot, ami így havonta 10,5 ezer forintot jelent majd egy tanévben. Ráadásul május 1-jétől változnak majd az utazási kedvezmények is: a nappali tagozatos hallgatóknak például csak a lakhelyük és az iskola között jár majd a 67,5 százalékos vasúti kedvezmény.

Esély a hátrányosoknak?

Aki a győri Széchenyi István Egyetemen kitűnő tanulmányi eredményt tud felmutatni, és szociálisan különösen hátrányos helyzetű családból érkezik, maximálisan 48 ezer forintot kaphat tanulmányi és szociális ösztöndíj címén, ám kiadásai ennél többet tesznek ki. A napi étkezés legkevesebb 1000 forintból oldható meg (havi 30 ezer forint), a helyi járatokra szóló bérlet 1800 forintba, a kollégiumi lakhatás 6600 forintba, a jegyzet 2-3000 forintba kerül. A maradék szűk 7-8000 forintból a ruházkodás, a tisztálkodási szerek beszerzése, a hazautazás, a mobilhasználat (legalább 5 ezer forint), a heti egy buli (havi 4-5000 forint) nehezen oldható meg diákhitel, diákmunka és szülői segítség nélkül. Máris 60 ezer forintnál, azaz12 ezer forintos deficitnél járunk.

Amire költeni kell

Lakás: (kollégium vagy albérlet) 6, illetve 20 ezer forinttól

Étkezés: 1000 forint/naptól

Utazás: (helyi közlekedés és hazautazás): a bérlet 1800, illetve 2950 forint, az utazás pedig attól függ, havonta hányszor és milyen távolságra menne a hallgató

Buli: (heti egy alkalommal számolva) legalább 5 ezer forint havonta

Jegyzet: 3-4 ezer forint

Mobilköltségek, tisztálkodás, ruha, egyebek – legalább 10 ezer forint


30 ezer más forrásból

Egy átlagos családból jövő, kollégiumi ellátásban nem részesülő, négyes körüli átlaggal tanuló fiatalnak már többet kell vállalnia, ha otthonról nem segítik. Egy ilyen hallgató Győrben havi 32 ezer forint értékű juttatásokkal számolhat (ebben benne van a lakhatási támogatás is), ám kiadásai ennél többet tesznek ki. Egy győri albérlet rezsivel havi 20 ezer forint alatt nem úszható meg, és ehhez jön a többi: a harmincezres étkezés, valamint a ruházkodás és az utazás. Számításaink szerint egy átlagos hallgatónak Győrben legalább havi 30 ezer forintot más forrásból kell előteremtenie. Ha nem a diákhitelt választja (a 30 ezer forintos felső határral ki is egyenlíthető), akkor vállalhat diákmunkát.

A Meló-Diák ajánlatai között többféle diákmunka is szerepel, például 377 forint/óráért árufeltöltést, 400 forint/óráért pénztárosi munkát ajánlanak. Ahhoz, hogy a minimális élethez szükséges plusz 30 ezer forintot megszerezze a hallgató, heti 17,5 órát kellene dolgoznia. Ez azonban az ötből több mint két munkanapot jelent, ami egyetemistaként nehezen kivitelezhető, ráadásul tanulásra sem is jutna idő.

75 ezer forint kell Budapesten

Jóval drágább az egyetemista-főiskolás élet Budapesten. A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán például a kollégiumi díj 9-14 ezer forint között mozog, egy albérletért rezsivel pedig legalább 25 ezer forintot kell kiadni – a határ persze a csillagos ég. A BKV diákbérlet 2950 forint, étkezésre napi legalább 1200-1300 forintot (havi 36-39 ezer forint) lehet számolni, heti egy buli minimális fogyasztással is 2000 forint (havi 8 ezer), jegyzetre legalább havi 4 ezer forint a kiadás. Ha a mobilra és a tisztasági szerekre összesen 10 ezer forintot szánunk, máris 70-75 ezer forintnál járunk.

Nyelvtanítás 1500 forintért feketén

A „Külkeren” tanulmányi ösztöndíj címén 3-as átlaggal 8 ezer, 5-ös átlaggal 26 ezer forint kapható, míg a szociális támogatás alsó sávja 10 ezer, a felső 17 ezer forint. Lakhatási támogatás címén 11-17 ezer forint közötti kompenzáció kapható. Igaz az alsó sávot négyszer annyian kapják, mint a felsőt, ezért érdemes középértékkel számolni. Így a BGF-en egy átlagos hallgató szociális támogatásból és tanulmányi ösztöndíjból 30 ezer forintot kaphat – szinte forintra pontosan annyit, mint Győrben. A havi 12-15 ezer forinttal drágább élet miatt a különbség diákhitellel már nem is egyenlíthető ki. Marad a diákmunka (400-500 forintos órabérért) vagy például a szakdolgozatírás feketén, kevésbé merészeknek pedig a magántanítás.

Utóbbinál előnyben vannak a nyelvszakosok, főleg az angolul kiválóan tudók. Házhoz menve óránként – 45 percenként – 1500 forint az alsó tarifa is elkérhető, ami heti 8 órával számolva havi 48 ezer forint bevétel. Így 78 ezer forintos költségvetésből már saját lábon állva, az eladósodás veszélye nélkül is meg lehet élni.

Győri árak Miskolcon

Az ország északkeleti részén, a Miskolci Egyetemen a győrivel megegyező ár- és bevételi színvonalat tapasztaltunk. A „koliért” 6-9 ezer forint között kell fizetni, az albérletért 20 ezret (10 ezer plusz rezsi), a napi étkezés 1100 forintból kihozható (590 forint az egyetemi menzán a menüebéd), a diákbérlet is megegyezik a győrivel (1800 forint), jegyzetre-fénymásolásra havi 4 ezret kell szánni. A bulizás költsége itt is szinte a végtelenségig fokozható, de alkalmanként 1000-1500 forintból megoldható (havi szinten 3-5000 forint). Ezzel szintén 60 ezer forint körüli költségevetés szükséges a nem dőzsölő léthez.
Tanulmányi ösztöndíjjal és szociális támogatással legfeljebb 40 ezer forint szerezhető. Az átlagosan támogatott hallgató 25 ezer forint körüli összeggel számolhat.
A diákhitel és a diákmunka díjazása itt is megegyezik az országos szinttel. A magánórákért azonban kevesebb pénzt lehet kérni. A budapesti 1200-1500 forintos szint helyett 600-1200 forintot.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.