Pénzügy

Alig százezren jelentkeztek a felsőoktatásba

admin
admin

2007. 04. 10. 13:37

A 108 ezer jelentkező több mint 400 ezer jelentkezést adott be. Idén is nagy lesz a túljelentkezés a művészeti szakokon, viszont az eddiginél többen kerülhetnek be műszaki vagy természettudományos képzésbe.

Bár idén kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, a jelentkezések száma öt százalékkal növekedett 2006-hoz képest. A több mint 400 ezer jelentkezés annak is köszönhető, hogy megváltozott a felvételi eljárási rend. Míg eddig minden jelentkezésért külön kellett fizetni, idén a kilencezer forintos alapdíjban három szakot jelölhetett meg egy-egy jelentkező. Így az idén körülbelül 108 ezer jelentkező több szakot, átlagosan négyet jelölt meg a jelentkezési lapon. Összehasonlításul: 2005-ben 150 ezren jelentkeztek, tavaly pedig a 131 ezer jelentkező átlagosan 2,9 helyre adta be a lapját.

A két határidőig – február 15-ig és március 15-ig – beérkezett jelentkezési lapokat az Országos Felsőoktatási Információs Központ rögzítette. Hamarosan minden jelentkezőt írásban is értesítenek arról, hogy a jelentkezését regisztrálták, ha pedig a dokumentumok hiányosak, azok pótlására kérik fel őket. A jelentkezések többsége továbbra is postán érkezik, de folyamatosan nő az elektronikus jelentkezések száma is. Ezeket azonban a beérkezés után még hitelesíteni kell, amelynek a határideje március 31. volt. Így mostanra születtek meg a végleges adatok: az OFIK-hoz a két felvételi időszakban 108 132 jelentkező adta be papírjait.

Verseny az állami helyekért

A felsőoktatási intézmények az alapképzések és az egységes, osztatlan képzések mellett 2007-ben már mintegy 20 mesterszakot is meghirdettek – agrár-, bölcsészettudományi, informatikai, műszaki, nemzetvédelmi és katonai területen. Ezekre összesen mintegy ezer jelentkezés érkezett. Azokon a képzési területeken, ahol nincs mesterképzés, egyetemi szintű kiegészítő képzést hirdettek a felsőoktatási intézmények, és ezekre is közel hatezer jelentkezés futott be.

2007-ben a felsőoktatási intézmények összesen 56 ezer államilag támogatott hallgatót vehetnek fel. Az ezzel kapcsolatos kormánydöntés tartalmazza azt is, hogy az összlétszám miként oszlik meg képzési területek és szintek, valamint munkarendek, azaz a nappali, az esti és a levelező tagozat között. Az összesített adatok szerint az 56 ezer helyre mintegy 84 ezer fő jelentkezett, ami a képzési területek, szakok többségénél jelentős versenyhelyzetet jelent.

Egyre többen a műszaki szakokon

A kormányzati cél, hogy növelni kell az informatikai, műszaki és természettudományos területen tanulók számát, úgy tűnik, „elért” a leendő hallgatókhoz. Ezen a három területen jelentős növekedés tapasztalható az elmúlt évekhez viszonyítva, akár az elsőhelyes jelentkezést, akár az összes beadott jelentkezést vizsgáljuk. Azok, akik megfelelő eredménnyel érettségiznek, jó eséllyel bekerülhetnek államilag támogatott képzésre, mivel az oktatási kormányzat megnövelte a felvehető létszámot az érintett szakokon.

Ugyanakkor az elmúlt évekhez viszonyítva csökkent a jelentkezők és a jelentkezések száma államilag támogatott nappali alapképzésben, elsősorban az agrár-, a bölcsészettudományi, a jogi és igazgatási területen, valamint a pedagógusképzésben. Ez összhangban van azzal a kormányzati szándékkal, amely zsugorította az államilag támogatott felvételi keretszámokat ezeken a területeken. Idén mintegy 30 százalékkal, 22 ezerre növekedett a felsőfokú szakképzésekre beadott jelentkezések száma. Ez biztosítja azt, hogy megfelelő felkészültségű és számú hallgatót vehessenek fel a felsőoktatási intézmények.

Túljelentkezés a sportban

Az államilag támogatott nappali alapképzésben a korábbi évekhez hasonlóan a legnagyobb túljelentkezés a viszonylag kevés hallgatót fogadó művészeti, művészetközvetítő és sporttudományi területen várható. Itt egy államilag támogatott helyre 5-7 jelentkező pályázik. Két-háromszoros a túljelentkezés a bölcsészettudományi, a gazdaságtudományi, az orvos és egészségtudományi, és a társadalomtudományi területen is. Aki államilag támogatott formában részidős képzésre, azaz esti vagy levelező tagozatra jelentkezett, átlagosan két-háromszoros túljelentkezéssel számolhat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.