Pénzügy

Pedagógussztrájk decemberben

admin
admin

2006. 11. 22. 13:51

Kétórás figyelmeztető ágazati sztrájkot hirdet december 15-re, munkakezdésre a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – jelentette be Kerpen Gábor elnök.

A PDSZ a közoktatási, költségvetési és közalkalmazotti törvény több passzusa, illetve módosított rendelkezései miatt tiltakozik, amelyek akár 15-20 ezer pedagógus elbocsátását is eredményezhetik – közölte. A sztrájk idejére a diákok felügyeletét a szülőknek kell megoldaniuk – mondta el az MTI kérdésére az érdekvédő.

A kötelező óraszám megemelésével pedagógusok ezreinek elbocsátását készítik elő, s 2007. évi költségvetési tervezete a fenntartókat szintén elbocsátásra motiválja, hiszen csökken a közoktatásra fordított állami támogatás – véli a PDSZ. „A kormány nem reformot, hanem olyan csonkítást hajt végre a közoktatásban, amely ellentétes a társadalom közép- és hosszú távú érdekeivel” – fogalmazott Kerpen Gábor.

Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára az MTI-nek azt mondta: a PDSZ nevetségessé teszi a szakszervezeti érdekegyeztetés egyik fontos eszközét, a sztrájkot. A szakszervezet kezdeményezéseiben nem látják azt a szándékot, hogy megszülessen a megegyezés.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.