Pénzügy

Politikai nézet szerint is szelektálnak az állásinterjún

Nemcsak a szakmai tudás számít, hanem a politikai hovatartozás is, főleg azoknál a vállalatoknál, ahol a politika befolyásolja a működést. A kérdések alapján nehezen bizonyítható a diszkrimináció, a válaszokból azonban egyértelműen kiderül, hogy a jelentkezőnek milyen a politikai beállítottsága – írja a Világgazdaság.

Milyen újságot olvas/televíziót néz?, Hogyan értékeli az elmúlt hetek politikai eseményeit?, Mi a véleménye a megszorító csomagról? Melyik pártnak milyen tanácsokat adna a jelenlegi konfliktusos helyzet kezelésére? – a válaszokból egyértelműen kiderül a politikai irányultság.

A hazai szabályzók értelmében jogsértést követ el az a vállalat, amely a politikai vélemény, hovatartozás miatt hozza hátrányos helyzetbe munkavállalóját. Ezt azonban nehéz bizonyítani, hisz kellene egy másik pályázó, akit a másfajta válaszok miatt viszont alkalmaztak.

A Világgazdaság által megkérdezett szakértők szerint az állami tulajdonú cégeknél fontosabb a politikai irány, míg a multinacionális vállalatoknál kevésbé. A versenyszférában azoknál a vállalatoknál lehetnek még fontosak a politikai kapcsolatrendszert kiépített munkatársak, ahol a cég állami megrendelésekért, forrásért indul. Ezen kívül akkor is lényeges lehet politikai szimpátia, ha a cégen belül lévő dolgozók egy oldalon állnak, amely kisméretű vállalkozásoknál véletlenszerű is lehet. Ekkor ugyanis kínos viták, felesleges konfliktusok gerjedhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik