Pénzügy

Olaszország megnyitotta munkaerőpiacát

Olaszország váratlanul megnyitotta munkaerőpiacát az unió új tagjai előtt. Május elsején Itáliában még úgy gondolták: nem nyitnak, hanem az éves kvótát emelik az eddigi 85 ezerről 170 ezerre.

Az olasz kormány pénteken úgy döntött, hogy három évvel az átmeneti időszak lejárta előtt teljesen megnyitja munkaerőpiacát az új uniós tagállamok dolgozói előtt. „Véget vetettünk az új EU tagországokat ért diszkriminációnak” – hangsúlyozta a döntés nyomán Enrico Letta, a miniszterelnöki hivatal vezetője. A váratlan döntés minden bizonnyal a kormányváltásnak tudható be: Silvio Berlusconi kormánya legfeljebb a fokozatos nyitásra volt kapható, de a volt európai bizottsági elnök Romano Prodi európai elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen.

A döntés azt jelenti, hogy az EU 25 tagállamából 18 között – ebből Olaszországgal együtt 8 régi tagállam – teljesen szabad a munkaerő áramlása. Az Európai Bizottság üdvözölte a döntést, rámutatva, hogy a piacnyitás eddig minden elképzelhető tekintetben gazdasági előnyt jelentett úgy a fogadó államoknak, mint azoknak, ahonnan a munkaerő érkezik, és az Európai Unió egészének is. A régi rendszert fenntartó tagállamok jelenleg Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium, Hollandia, Luxemburg és Dánia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik