Pénzügy

5,7 százalékkal nőttek a reálkeresetek

admin
admin

2006. 05. 17. 09:29

A költségvetési szférában a bruttó átlagbér meghaladta a kétszázezer forintot az első negyedévben. A nemzetgazdaságban a bruttó átlagbérek 7,3 százalékkal, míg a nettó 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A nemzetgazdaságban január–márciusban a bruttó átlagkereset 7,3 százalékkal, a nettó 8,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a reálkereset 5,7 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Közszféra: lassabban emelkedő magasabb bér

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 171 700 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 152 700 forintot kerestek 2006. január–márciusban. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 218 800 forint volt. A nemzetgazdasági nettó átlagkereset 112 500 forint volt, ezen belül a fizikai foglakozásúaké 80 300 forint, a szellemi foglalkozásúaké pedig 148 900 forint.

Az idén január–márciusban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 9,1 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 5 százalékkal volt több az előző év azonos időszaki értéknél. A nettó keresetek a versenyszférában 9,6 százalékkal, a költségvetés területén 6,5 százalékkal emelkedtek.

A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 179 700 forint volt, 7,4 százalékkal haladta meg az előző év január–márciusit. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006. január–márciusban átlagosan 4,4 százalékot tett ki.

Mérséklődő reálbér-növekedés

A fogyasztóiár-index 2,5 százalékos növekedése mellett az első negyedévben 5,7 százalékkal nőttek a reálbérek. A tavalyi év első három hónapjában – 3,6 százalékos infláció mellett – 9,7 százalékkal nőttek a reálkeresetek, míg 2005 márciusában 4,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Kevesebb alkalmazott a közszférában

A KSH közlése szerint a legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 762 ezer volt 2006. január–márciusban, 0,4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az év első három hónapjában a költségvetési szférában 1,7 százalékkal, a versenyszférában 0,1 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.