Pénzügy

Inkább a lányok felvételiznek

Továbbra is a nők szeretnének nagyobb arányban bekerülni a felsőoktatási intézményekbe, az idei több mint 131 ezer jelentkezőnek 59 százaléka nő, s csak 41 százaléka férfi - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ legújabb elemzéséből.

A nemek aránya évek óta hasonlóan alakul, tavaly a jelentkezők 58,6 százaléka volt nő, bár végül a felvettek között a nők túlsúlya valamelyest enyhült (57,4 százalékra) – olvasható az MTI-hez eljuttatott háttéranyagban.

A nemek arányának változása a jelentkezésektől a bejutásig leginkább az első helyen megjelölt nappali alapképzéseknél figyelhető meg, melyek egyébként évről évre a legtöbb jelentkezőt vonzzák. Idén a jelentkezők 62,3 százaléka akar ilyen képzésekre bejutni. 2005-ben az “alap-elsőhelyes-nappalis” jelentkezők 54,9 százalékát – idén 55,6 százalékát – képezték a nők, míg a felvettek között már meglepő módon a férfiak 53,3 százalékos túlsúlya érvényesült.

A múlt évben a legjobbak, azaz a megszerezhető 144 pontból 130 pont feletti eredményt produkáló felvételizők között 62,3 százalék volt a nők aránya. Akárcsak a korábbi években, most is a szebbik nem képviselői vannak többségben a pedagógusképzésben, a bölcsészettudományi-, az orvos- és egészségtudományi képzési területen. Ezzel szemben az erősebb nem képviselői dominálnak a hagyományosan “férfias” informatikai, műszaki, valamint nemzetvédelmi és katonai képzési területen. Főleg az informatikai szakokon markáns az eltérés, hiszen ott csak minden tizedik jelentkező nő.


Alig koedukált

A többi képzési területen aránylag egyenlő számban képviseltetik magukat a két nem képviselői. Érdekes jelenség, hogy míg az építész szakra szintén azonos arányban jelentkeztek mindkét nem tagjai, addig az építészmérnöki szakirányon már látványos az erősebb nem túlsúlya figyelhető meg. Míg a jelentkezők nemenkénti eloszlása alapján a biológiát inkább női tudománynak lehet tekinteni, addig a fizika inkább a férfiak között népszerű.
Az iskolák szerinti bontásban az látható, hogy a kizárólag egészségügyi-, illetve pedagógusképzéssel foglalkozó iskolákban elsősorban a nők szeretnének tanulni.

A felvételizők legalább négyötöde nő a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán és a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetében (utóbbinál csak minden huszadik jelentkező férfi). Ide sorolható még a Budapest Kortárstánc Főiskola is, ahol csak minden ötödik reménybeli hallgató képviseli az erősebbik nemet. Ezzel szemben lényegesen kevesebb nővel találkozik, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, a Budapesti Műszaki Főiskolára, a Gábor Dénes Főiskolára vagy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre megy majd szeptemberben beiratkozni, hiszen a jelentkezők közt csupán minden negyedik vagy minden ötödik nő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik