Pénzügy

Fellebbez a Suzuki

admin
admin

2006. 04. 13. 16:15

A Magyar Suzuki Rt. fellebbezést nyújtott be a Tatabányai Munkaügyi Bíróság határozata ellen, amely megállapította, hogy a társaság a törvényben nem megengedett módon akadályozta a gyár területén a szakszervezet érdekvédelmi tevékenységét - a társaság a fellebbezésről csütörtökön értesítette az MTI-t.

A Suzuki Rt. közlése szerint azért támadta meg a bíróság első fokú ítéletét, mert abban a hatóság a tisztségviselők bejegyzésének elmulasztását nem rótta fel a Liga Vas és Fémipari Szövetség hibájául. A társaság szerint ugyanis a hatályos magyar jogszabályok értelmében csak a szabályszerűen bejegyzett szervezeti egységeket és tisztségviselőket van módja elismerni.

A vállalat közlésében azt írja, hogy azért nem biztosított helyiséget a szakszervezet alakuló gyűlésének, mert “annak időpontja a Suzuki új modelljének hivatalos bemutatója előtt volt, amikor a gyár üzleti érdekből nem fogadott látogató csoportokat”.

Hozzáteszik: a Liga Szakszervezetek tisztségviselői az új modell átadását követően több alkalommal is látogatást tettek a Magyar Suzuki Rt-nél. A fentiek alapján a vállalat megalapozatlannak tartja a Liga Szakszervezetek beadványában foglaltakat – szögezi le a társaság közlésében.

A bíróság első fokú döntéséről Gaskó István, a Liga elnöke múlt vasárnap tájékoztatta az MTI-t.

Akkori ismertetése szerint a bíróság kötelezte a Suzukit, hogy biztosítson helyiséghasználatot a szakszervezetnek, és nem fogadta el azt az érvelést, amelyet a tárgyaláson a gyár ügyvédje előadott: “a belépést nem tiltottuk meg, azt mondtuk, mivel nem lesz taggyűlés, a belépés ebből a célból szükségtelen”.

Hozzátette: a Suzuki a törvényileg jogos kérést azért utasította el, mert álláspontjuk szerint a szakszervezet kizárólag érdekvédelmi tevékenységre, és erre is csak munkaidőn kívül és korlátok között használhatja a munkáltató helyiségeit.

Kiemelte: a meghallgatáson a Suzuki megkérdőjelezte, van-e jogalapja a szakszervezetnek a kifogás benyújtására, a bíróság viszont megállapította, hogy a szakszervezet jogosan működik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.