Pénzügy

Új támogatások munkaadóknak

Társadalmi vitára bocsátotta a munkaügyi tárca az új, a foglalkoztatást javító támogatásokat, melyeket a HEFOP utódja, az Emberi Erőforrások Fejlesztése Operatív Program tartalmazna.

Árnyoldalak

A munkakipróbálás magyarországi meghonosításának árnyoldalai is lehet-nek a munkavállalók számára. Német-országban ugyan az állam nem támogatja a pályakezdők foglal-koztatását, de a magas munkanélkü-liség miatt a tapasz-talt dolgozókkal szemben eleve hát-rányban lévő fiatalok szakmai gyakorla-tokra kényszerülnek, amelyek során a rendes fizetés töre-dékét, akár tizedét kapják. A cégek saját hasznuk maximalizá-lására, hat hónapon keresztül foglalkoz-tatnak egy fiatalt, majd megválnak tőle, és felveszik a mási-kat. Legtöbbjük ren-geteget dolgozik, 10-12 órázik, hétvégéket áldoz be, hátha mé-gis véglegesítik őket. A helyzet odáig fajult, hogy a fiatal Bettina Richter megalapította a pályakezdők szak-szervezetét, a Fairworköt, hogy határt szabjanak a munkaadói kizsák-mányolásnak. Magyarországon szintén szokássá kezd válni, hogy a szakmai tapasztalat megszerzésére kényszerülő fiatalok pár tízezer forintért több hónapon keresztül dolgoznak, majd búcsút mond-hatnak munka-helyüknek. A mun-kakipróbálás ezt a folyamatot akár erősíthetné, hiszen továbbfoglalkoztatási kényszer nélkül támogatnák a fiata-lokat foglalkoztató cégeket.

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium társadalmi vitára bocsátotta az első munkaanyagot az új foglalkoztatásbővítő támogatásokról, hogy a szociális partnerek véleményét már a további tervezés során is felhasználhassa. A munkaanyagban szereplő intézkedéseket egyelőre ötletnek minősíti a szaktárca, azokat javaslatként kezeli.

Munkakipróbálás

A tárca javasolja az egy vagy két negyedéves időtartamra szóló úgynevezett munkakipróbálás bevezetését. A munkakipróbálás ideje alatt a munkáltatók továbbfoglalkoztatási kötelezettség nélkül kaphatnák meg az államtól támogatásként a teljes bérköltséget, amennyiben a szaktárca által meghatározott szakmákban lehetőséget adnának a fiataloknak a munkatapasztalat megszerzésére, majd tevékenységüket egy minősítő dokumentummal értékelnék.

Az 50 év felettiek elhelyezkedését segítené a fiataloknál is már javasolt, egy vagy két negyedéves időszakra szóló munkakipróbálás intézménye. A bérköltség átvállalásán kívül az 50 év felettiek a készségeikre, képességeikre építő felkészítésen, továbbképzésen vehetnének részt. Az állami foglalkoztatási szolgálat munkatársai pedig felkeresnék a térség munkáltatóit, hogy tisztázzák, van-e fogadókészség az érintettek foglalkoztatására.

Alapfokú végzettségűek elhelyezkedéséért

A szaktárca további támogatást javasol a szakképesítéssel, középfokú végzettséggel nem rendelkezők foglalkoztatása esetén, amennyiben ez mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknál valósul meg. Ha ezek a munkáltatók ilyen tulajdonságokkal rendelkező dolgozókat vesznek fel, akkor másfél évig csak 15 százalékos járulékot kell teljesíteniük. A javaslatot az alapfokú végzettséggel rendelkezők rendkívül alacsony foglalkoztatási rátája indokolja: míg a diplomások 83 százaléka dolgozik, az alapfokú végzettségűek 28,3 százaléka jut munkához. Ugyanezt a kedvezményt vehetné igénybe a vállalkozás akkor is, ha 50 év feletti regisztrált álláskeresőt alkalmazna.

Az önállósodást is támogatnák

Új forma lehetne a javaslat szerint a diplomás, szakképzett fiatalok felkészítése vállalkozásban való részvételre. Ezt a programot a gazdasági tárcával, a helyi kamarákkal közösen indítaná a munkaügyi minisztérium. Az érdekeltek kis csoportokban készülnének fel egy cégnél vagy több egymással kapcsolatban álló vállalkozásnál, üzleti ötleteket dolgoznának ki. Ha ezek az ötletek jónak minősíthetők, akkor hozzájárulást nyerhetnének el az alaptőkéhez, vagy akár több évre szóló tanácsadást, segítséget a helyi kamarától.

Maradna a járulékkedvezmény

A javaslat szerint a mikro-, kis- és közepes vállalkozások továbbra is elnyerhetnék a jelenlegi egy évre szóló teljes járulékmentességet, ha a most is érvényes szabályok szerint legalább három hónapja regisztrált álláskeresőt alkalmaznak. Feltétel, hogy további egy évig már járulékfizetéssel is foglalkoztassák ezeket a munkavállalókat.

Maradna a Start-kártya

A múlt év őszétől alkalmazott Start-kártya fenntartása is szerepel a javaslatban. A feltételek a jelenlegiek: 15 illetve 25 százalékos járulékfizetés, a minimálbér másfél illetve kétszeres mértékéig történő igénybevételi határ. Kiegészítésként a terv ugyanakkor megjegyzi, hogy a gyermeknevelést követően elhelyezkedőknél hasonló járulékkedvezménnyel kellene ösztönözni a foglalkoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik