Pénzügy

Egyre több kelet-európai érkezik Nagy-Britanniába

Nagy-Britanniában a várakozásokkal ellentétben sokkal több kelet-európai vállalt munkát a bővítés óta, mint arra korábban számítottak – derült ki a brit belügyminisztérium most publikált adataiból.

Az Európai Unió 2004-es bővítése óta több mint 345 ezer kelet-európai vállalt munkát Nagy-Britanniában. A Daily Telegraph szerint ez sokkal magasabb adat, mint amit a kormányzat korábban jósolt, hiszen a belügyminisztérium még a bővítés előtt évi 5-13 ezerre tette az újonnan csatlakozott országokból érkező potenciális munkavállalók számát.

A brit belügyminisztérium hétfőn közzétett adatai szerint a szigetországban tavaly év végéig a nyolc új tagállamból (Ciprus és Málta kivétel) 345 410 közép- és kelet-európai regisztráltatta magát. A legnagyobb csoportot a lengyelek teszik ki (Lengyelországból érkezik a potenciális munkavállalók fele), majd utána a litvánok (13 százalék) és a szlovákok (11 százalék) következnek.

Az adatok szerint a munkavállalók 80 százaléka 18 és 34 év közötti fiatal, és egyedülálló. Óránként 4,5-5,99 fontot keresnek.

A Guardian megjegyzi, hogy bár a 345 ezer munkavállaló jelentős része már hazament (ők jobbára rövid távú szerződéses munkákat végeztek), ám várhatóan még többen jönnek, hiszen tavaly október és december között további 49 ezer munkás érkezett. A lap rámutat arra is, hogy London helyett ma már Kelet-Anglia szívja fel a legtöbb kelet-európai munkavállalót, ami leginkább a mezőgazdasági munkáknak köszönhető.

A belügyminisztérium állítja: nincs arra utaló bizonyíték, miszerint a kelet-európai migráció hatással lenne a munkanélküli-adatokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik