Pénzügy

Mesterképzések: még egy sincs akkreditálva

Csak nyárra derül ki, milyen mesterképzések indulnak jövőre, eddig ugyanis egy rendelet késése miatt egyet sem akkreditáltak. Egy biztos: 2006-ban csak költségtérítéses formában hirdethetnek meg ilyen képzéseket.

A Népszabadság pénteki számában felhívja a figyelmet, hogy az oktatási tárca korábbi ígéreteivel ellentétben nem szerepelnek a január végén megjelenő felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítésében a mesterképzések (master). Egyelőre tehát még mindig nem tudni, hogy a szeptembertől elinduló bolognai képzési rendszer első fokozatáról, a alap (bachelor) szintről hová – mely intézményekbe és milyen szakterületekre – léphetnek tovább a hallgatók a második, mester fokozatra.

A december közepén megjelent felvételi tájékoztató felsorolja ugyan, hogy az intézmények milyen mesterképzéseket szándékoznak indítani, mert minden alap szak mellett meg kellett jelölni legalább egy továbblépési irányt. Ez azonban csak elmélet: egyáltalán nem biztos, hogy ilyen szakok valaha is indulnak majd. A Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) ugyanis eddig még egyetlen mester szak indítására vonatkozó kérelmet sem hagyott jóvá.

Fésüs László, a MAB elnöke szerint ezt nem is nagyon tehette volna, hiszen a mesterképzések kritériumrendszerét is rögzítő úgynevezett Bologna-rendelet csak december 22-én jelent meg. Mang Béla, az oktatási tárca felsőoktatási helyettes államtitkára elismeri, hogy késve született meg a rendelet, ugyanakkor az is tény, hogy a MAB-nál komoly szakmai viták folytak a mesterképzések követelményeiről, ezért sokáig nem foglalkoztak a kérelmek elbírálásával. Mindamellett persze a MAB-nak több mint 700 alapképzési szak indítási kérelméről is döntenie kellett.

Fésüs László közölte: a katonai, a műszaki és az informatikai területen február-március végére megszülethetnek a döntések a szakindítási kérelmekről. Mang Béla szerint pedig nyár elejére 150-200 akkreditált mester szak közül válogathatnak majd a hallgatók.

A mesterképzések felvételije így várhatóan júliusban lesz. Addig pedig Mang Béla helyettes államtitkár ígérete szerint az újságokban és az interneten közzéteszik a meghirdetett szakok listáját. Államilag finanszírozott képzés azonban 2006-ban nem lesz köztük, és az intézmények várhatóan jövőre is legfeljebb az alapképzések terhére csoportosíthatják át az államilag finanszírozott helyeiket a mesterképzésekre. Elsőként 2008-ban az informatikusok mehetnek majd támogatott mesterképzésre: ekkor végez majd az első kísérleti alap évfolyam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik