Pénzügy

Fizetések 2005: ki mennyit keresett?

A KSH mást mutat

A Központi Statisz-tikai Hivatal (KSH) ez évre vonatkozó, leg-frissebb elemzése szerint a verseny-szférában bruttó 151 ezer forint volt a havi átlagjövedelem, ami alig magasabb a DUIHK bérezési ta-nulmánya szerinti bruttó havi 133 ezer forintnál, amelyet a betanított munkások kerestek 2005-ben. A KSH adatai feltehető-en a még mindig jellemző hazai fizetési gyakorlat miatt torzítanak, mely szerint a köte-lezően kifizetett mini-málbéren felüli összeget zsebbe kapják a dolgozók. Ezt bizonyítja az is, hogy a versenyszfé-rában 1,5 millió mun-kavállaló keres hiva-talosan a minimál-bérnek megfelelő összeget. A költség-vetési szférára felteh-etően megbízhatóbb adatokat mutat: ez év októberéig 189 ezer forint volt a közszolgák bruttó átlagjövedelme.

Beosztottként a jogászok és informatikusok keresték 2005-ben a legtöbbet, míg a vezetők közül a sales és marketingigazgatókat fizették meg a legjobban idén, és a fizikai munkások csak a tizedét kapták meg az első számú vezető fizetésének. Beosztástól függetlenül még mindig Budapesten éri meg a legjobban dolgozni: a régiók fizetési versenyében a főváros magasan veri Magyarország többi részét.

Beosztottként a jogi és informatikai terület a nyerő

A hierarchiában azonos szintű munkakörökben dolgozók közül a legmagasabb fizetést a jogászok és az informatikusok kapták idén a Hay Group Menedzsment Tanácsadók Kft. éves jövedelemfelmérése szerint, melyben 220 vállalat vett részt. A legrosszabbul a termelési, minőségbiztosítási, környezetvédelmi és munkavédelmi feladatokat végzőket fizették meg. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2005/2006-os bérezési tanulmánya hasonló eredményre jutott: a szellemi foglalkozásúak közül a programozók 5,7 millió forintos bruttó éves jövedelmükkel a legtöbbet keresték, de a rendszergazdák 3,8 millió forintos jövedelme is jónak mondható, míg a mérnököket 3,4 millió forinttal jutalmazták a DUIHK felmérésben résztvevő 73 külföldi tulajdonú vállalatnál.

A bérek különbsége a Hay Group felmérése alapján egyre nagyobb: idén a 20 százalékot is meghaladta az azonos szintű munkakörökben foglalkoztatottak között, ami jelentős növekedés az elmúlt évi vizsgálat eredményeihez képest.

A fizikai munkát végzők fizetése a DUIHK bérezési tanulmányának adatai alapján tizede az első számú vezetőnek: a szakképzett munkások átlagosan, éves szinten bruttó 2,075 millió forintot kerestek 2005-ben, míg az egyszerű betanított munkások 1,537 millió forintot kaptak a juttatásokkal együtt egy évben.


Fizetések 2005: ki mennyit keresett? 1

Vezetőként a sales a legkifizetődőbb

A Mercer Tanácsadók 2005-ös Teljes Körű Fizetési Felmérése szerint, melyben 191 vállalat vett részt, a vezetők fizetési versenyében más munkakörök kerülnek ki győztesen. A Mercer által megkérdezett vállalatoknál a sales és marketingvezetők kerestek a legtöbbet 2005-ben, utánuk a pénzügyi és informatikai menedzserek következnek a fizetési rangsorban, míg a legrosszabbul fizetett vezetők a gyártás területén dolgoznak. Ezt támasztja alá a Hewitt humántanácsadó cég idei jövedelemfelmérése is: a sales és marketingigazgatók 18 milliós éves jövedelemmel gazdagodhattak idén, a pénzügyi igazgatók 17 millió forintot kerestek ez évben, ugyanakkor a termelési igazgatók a Hewitt felmérésében a középmezőnyben végeztek, átlag éves 15 millió forintos jövedelemmel, míg a sort az ügyfélszolgálati igazgatók zárták 10 milliós éves átlagjövedelmükkel, de az humánerőforrás-menedzsereknek is „csak” 11 millió forinttal kellett beérniük.

Regionális verseny

A Mercer felmérése szerint a teljes készpénzes csomag (alapbér, garantált bér és változó bér) esetében továbbra is Budapest vezeti a régiós rangsort minden kategóriában. Egyre erőteljesebben zárkózik fel viszont Észak- és Északkelet-Magyarország.


Fizetések 2005: ki mennyit keresett? 2

A Hay Group szintén Budapestet teszi az első helyre a fizetések regionális versenyében, ahol Nyugat-Magyarország a második, míg Kelet-Magyarország a harmadik helyet foglalja el. Kicsit ellentmondásos a DUIHK bérezési tanulmánya, hiszen ennek értelmében az ügyvezető-igazgatói fizetések ugyan Budapesten a legmagasabbak, utána viszont Kelet- majd Dél-Magyarország következik a fizetési rangsorban, és Nyugat-Magyarország csak az utolsó. A fizikai munkások fizetése ettől eltérően alakul, és a többi jövedelemfelmérés eredményével megegyező regionális rangsort mutat. A felső vezetők és szakemberek fizetését illetően Kelet-Magyarország szintén megelőzi Nyugat-Magyarországot. Ennek az lehet az oka, hogy a keleti régióba nagyon nehéz szakembert és vezetőt csábítani, akik inkább Budapesten maradnának, de legfeljebb Nyugat-Magyarországra költöznének a fejvadászok tapasztalatai szerint.

Mitől függa fizetés?

A Hay Group tapasztalatai alapján hazánkban egyre inkább terjed a speciális szempontok alapján kialakított referenciapiacok alkalmazása: a vállalati bérpolitika alapjául szolgáló bérszintek alacsonyabb szintű munkakörök esetén a regionális, magasabb szintű munkakörök esetén az iparági jellemzőket tükrözik. Így a bérek kialakítása során a földrajzi régió az elsődleges referencia, míg a felsővezetőknél már az országos piacot is figyelembe veszik.

Romló alkupozícióban

A magyarországi vállalatok bizonyos munkakörökre alig találnak megfelelő embereket, míg más állásokra bőven válogathatnak a jelentkezők közül. A Hay felmérésének tanúsága szerint a korábban tapasztalható munkaerő-piaci tendencia tovább folytatódik: a közgazdasági és marketing, a műszaki menedzseri illetve az adminisztratív munkakörökre jelentkezőkből bőven válogathatnak a munkaadók. A túlkínálatnak megfelelően változik a bérük is, a pályakezdő közgazdászok ma már jóval alacsonyabb fizetéssel léphetnek be a munkaerőpiacra, mint 3-4 évvel korábban. Ugyanakkor jelentős a munkaerőhiány a speciális szaktudást igénylő állásokra, és továbbra is keresettek a jó nyelvtudással rendelkező mérnökök, értékesítők és a tapasztalt szakmunkások. Ők magasabb fizetést tudnak kialkudni maguknak.

Az előző évekhez képest jelentősen csökkent a számviteli feladatkörökben tapasztalt korábbi munkaerőhiány, idén a munkaadók könnyebben találtak alkalmazottat ilyen pozícióra. Ezen a helyzeten ismét változtathat, ha további multinacionális cégek helyezik Magyarországra a számviteli funkciót is magában foglaló regionális szolgáltató központjukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik