Pénzügy

Feljelentenek a diákok

Büntetőfeljelentést tervez a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a felsőoktatásban jogtalanul szedett díjak ügyében – tudta meg a Népszabadság.

A hallgatói önkormányzatok vizsgálódnak valamennyi felsőoktatási intézményben, hogy jogosan szednek-e különféle díjakat.

Mint korábban kiderült, a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézetében szemeszterenként 80-90 ezer forintot szedtek be az államilag finanszírozott képzésre járó hallgatóktól. Nagy Zoltán, a HÖOK alelnöke elmondta: ismeretlen tettes ellen feljelentést terveznek ez ügyben, mert a nyomozásnak kell megállapítani, ki felelős a történtekért, kivel szemben élhetnek kártérítési igénnyel a hallgatók. A diákok bírósághoz is fordulhatnának, a HÖOK célja azonban az, hogy az érintettek mielőbb visszakapják a pénzüket, ezért választanák inkább a büntetőfeljelentést a hosszasan elhúzódó polgári peres eljárás helyett.

A HÖOK jogászai szerint a Havas-iskola ügye kapcsán a büntetőjogi felelősség is fennállhat. Ha más hasonló esetekre is fény derül, ugyanígy lépnek, és jogi segítséget nyújtanak azoknak, akik bírósághoz fordulnak.

Három diák panasza nyomán Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman vizsgálatot indított az ügyben. Állásfoglalása szerint ez jogtalan volt, ezért az intézménynek a díjakat vissza kellene fizetnie.

Az államilag finanszírozott képzésben a hallgatóknak a legkülönfélébb címeken kell fizetniük, például a vizsgaismétlésért, a leckekönyv pótlásáért, és sok helyen van késedelmi díj. Ezeket Nagy Zoltán szerint jogosan szedik be az intézmények, feltéve, hogy szerepelnek a térítési és juttatási szabályzatban, és akkor, ha a hallgatóknak esetenként nem kell többet fizetniük a mindenkori hallgatói normatíva három százalékánál, azaz 2730 forintnál.

A külön eljárási díjakon felül viszont kizárólag olyan egyéb szolgáltatásokért kérhetnek pénzt az intézmények az államilag finanszírozott oktatásban részt vevő hallgatóktól, amelyek nem közvetlenül kapcsolódnak a képesítési követelményekben foglaltak teljesítéséhez. Nagy Zoltán aggályosnak tartja a csaknem mindenhol fizetendő indexnyitási vagy regisztrációs, illetve diplomakiállítási díjat. Leckekönyv vagy beiratkozás nélkül ugyanis a hallgató aligha tudná teljesíteni a tanulmányait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik