Pénzügy

10,4 százalékkal nőttek a bruttó keresetek

A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 10,4, a nettó átlagkeresetek 11,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 786 ezer volt 2005. január–júliusban, közel annyi, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 0,3 százalékkal nőtt a létszám. A költségvetés valamennyi meghatározó területén folytatódott a létszámcsökkenés, amely így a költségvetési intézményeknél összességében 1,3 százalékos volt.

A versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 7,2, a nettó átlagkereset 8,6 százalékkal emelkedett. A költségvetés területén – az ez évben egységesen januárban fizetett egyhavi külön juttatás miatt – a bruttó és a nettó átlagkereset is jelentősebb mértékben, egyaránt 16,9 százalékkal növekedett. Ez utóbbi területen a jutalom és az egyhavi külön juttatás nélkül számított bruttó kereset növekedési üteme 7,7 százalék volt.

A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 10,4, a nettó átlagkeresetek 11,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Júliusban a versenyszférában dolgozók bruttó keresete 6,5 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 9,8 százalékkal több volt az előző év azonos időszaki értéknél, ez nemzetgazdasági szinten 7,6 százalékos növekedést jelent. A júliusi nettó keresetek 9,1 százalékkal haladták meg a 2004 azonos időszakit.

A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 102 034 forintot volt január–júliusban (ezen belül a fizikai foglakozásúaké 74 817 forint, a szellemi foglalkozásúaké 133 454 forint), ami 11,2 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik