Pénzügy

Biztosítások menedzseri hibák ellen

Súlyos, 10 milliárd forintos biztosításokat is kötnek a cégek a topmenedzserek hibáinak kivédésére, a részleteket azonban a társaságok és a biztosítók is titkosan kezelik – írja legújabb számában a Figyelő.

Nagy valószínűséggel a biztosítótársaságoknak is jó mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk majd a lassan bírósági szakaszba érő Kulcsár-ügy kapcsán. A brókerbotrány ilyen irányú részleteit is sűrű homály fedi persze, hiszen a biztosítók és ügyfeleik általában hétpecsétes titokként őrzik a cégvezetők felelősségi, illetve a komplex pénzintézeti biztosításokról szóló adatait. Nem véletlenül: egy-egy magyar topmenedzser vezetői felelősségbiztosításának értéke a 10 milliárd forintot is meghaladhatja, egy-egy banké pedig ennek többszöröse is lehet. Már maga a fedezeti kör sem publikus, azt is feltűnő diszkrécióval kezelik a cégek, hogy pontosan mire kötik a biztosítást – írja a Figyelő a csütörtökön megjelenő legújabb számában.

Hibás döntések

A menedzserbiztosítás azokra az esetekre szól, ha egy cég vezetője hibás stratégiai döntésekkel, téves megnyilatkozásokkal kárt okozna vállalatának. Egy egyszerű példa: a tőzsdei gyorsjelentés publikálásakor téves vagy félrevezető információkat közöl a vezető. A biztosítás kiegészítő eleme lehet a becsületsértő nyilatkozat okozta, illetve a nyilvános értékpapír-kibocsátás során felmerült károkozás, a munkavállalói sérelmek miatti kár – amikor csoportos keresettel nagy összegű munkavállalói igényt próbálnak meg érvényesíteni a vállalaton -, de kiegészítő biztosításként bevonható a fedezeti körbe a zsarolás és az emberrablás is.

Kikre kötik?

A cégek elsősorban azokra a vezetőkre kötnek ilyen konstrukciót, akik a nagy jelentőségű, stratégiai döntéseket hozzák, vagyis általában az igazgatóság és fel­ügyelőbizottság tagjaira. Rendszerint azonban az operatív vezetés krémjét is beveszik a biztosítotti körbe, hiszen egy vezérigazgató is hozhat 100 millió forintos döntést. A tőzsdén jegyzett cégek szinte mindegyike, s a nagyvállalatok túlnyomó többsége rendelkezik már Magyarországon is ilyen biztosítással, sőt, előfordulnak kis- és közepes vállalkozások is az ügyfelek között. A TOP 100 menedzserei közül sokan, de a 20 legnagyobb magyarországi cég vezetője mindenképpen egyenként 2 milliárd forintot meghaladó biztosítással rendelkezik, de jó néhányuk esetében a 10 milliárdot is túllépi a biztosítási érték.

„A fokozott kockázatú, speciális iparágakban – a biotechnológiában, a gyógyszeriparban, a távközlésben, az informatikai vagy éppen a pénzügyi szférában tevékenykedő cégeknél – nagyobb az igény az ilyen módozatokra” – mondja Módos Eszter, a hazai menedzserbiztosítási piacot vezető AIG-Ahico Biztosító Rt. pénzügyi biztosításokért felelős vezetője.

Kis piac

Nálunk a piac kétszereplős: az AIG-Ahico mellett csak az Allianz Hungária Biztosító Rt. foglalkozik menedzser felelősségbiztosítással, a többi cég csak elvétve, egy-egy különösen kedves és nagy ügyfél kedvéért, kivételesen és egyedileg köt ilyet. Általános vélemény, hogy bár a világon mindenhol növekszik a topmenedzserek károkozásai miatt kifizetett kártérítés összege, Magyarországon még nem jellemző, hogy tömegesen benyújtanák a számlát. Mindazonáltal – mint Módos Eszter elmondta – vannak kárbejelentések, és jelenleg is több kárügy van folyamatban. „Ezeket, az ügyfelek kérésére, a biztosítók is rendkívül bizalmasan kezelik, holott egy ügyesen publikált eset akár igen jót is tehetne a biztosító marketingjének” – vélekedik Orbán Éva, a világ egyik legnagyobb független alkuszcége, a Marsh itteni leányvállalatának pénzügyi-szakmai biztosításokért felelős osztályvezetője.

Folyamatban lévő ügyek

Magyarországon közel egy tucat olyan kárügy intézése van folyamatban, amelyeknél a menedzser felelősségbiztosítás keretében juthatnak pénzhez a vállalatok. Értékük változó, előfordult már több 100 millió forintos kifizetett kártérítés is. Aktuális például egy cég kereskedelmi igazgatójának ügye, aki az egyik exportpiacán jelentős árengedményt adott, csak hogy speciálisan arra a piacra készült áruját el tudja adni, holott – mint kiderült – erre nem volt joga. Munkáltatója most hatáskörtúllépés miatt pereli, visszakövetelve tőle a jogtalanul megadott diszkont összegét. Egy másik perben az egyik vállalat reklámjában valótlan adatokat tartalmazó piacelemzésre hivatkozott és versenytársát sértő megjegyzéssel illette, amely viszont beperelte ezért. A kártérítésre mindkét esetben fedezetet nyújthat a menedzser felelősségbiztosítás.

A teljes cikk a Figyelő szeptember 8-án megjelenő számában olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik