Pénzügy

A szegedi a legerősebb hazai egyetem

admin
admin

2005. 08. 31. 12:18

A Shanghai Jiao Tong University a világ több mint ezer felsőoktatási intézményét vizsgáló felmérése szerint ismét a szegedi a legnagyobb tudományos potenciállal bíró magyar egyetem.

A Szegedi Tudományegyetem a világ ötszáz felsőoktatási intézményét felsoroló listán holtversenyben a 203. helyet foglalja el, míg a százas európai listán, egyedüli magyarként a nyolcvanadik – mondta Szabó Gábor, az intézmény rektora.

A listát az amerikai Harvard vezeti, az európai egyetemek közül az angol Cambridge végzett a legjobban, a világranglista második helyén. A magyar egyetemek közül még az Eötvös Loránd Tudományegyetem szerepel a rangsorban, a fővárosi intézmény holtversenyben a 300. helyet szerezte meg.

A harmadik esztendeje elkészülő felmérésben számos szempont alapján értékelték a felsőoktatási intézményeket: figyelembe vették a kiemelkedő tudományos és kutatási teljesítményt nyújtó oktatók számát, az elnyert Nobel-díjakat és a kiemelkedő matematikusi teljesítményért járó Fields-medálokat, a megjelent tudományos publikációkat, valamint a cikkek idézettségét.

A SZTE már harmadik alkalommal szerepelt igen előkelő helyen a felmérésben, s a felvételizőktől érkező visszajelzések alapján vannak olyan diákok, akik kifejezetten e miatt jelentkeznek az intézménybe – mondta a rektor.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.