Pénzügy

Göncz Kinga jegelte a roma ösztöndíjakat

Az idén már nem kapnak ösztöndíjat a roma diákok, miután a Göncz Kinga, szociális tárca vezetője a pályázók jogosultságával kapcsolatos problémákra hivatkozva a jövő év elejére halasztotta a 640 millió forint kifizetését – adta hírül a Népszabadság.

Göncz Kinga, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium vezetője levélben tájékoztatta Varga József fideszes képviselőt, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány elnökét döntéséről. A miniszter az “ösztöndíjrendszernél felmerült, a pályázók jogosultságával kapcsolatos problémákra” hivatkozva az ez évi támogatásának második részének kifizetését – 640 millió forint – a tárca a jövő év elejére halasztotta.

Ennek következtében – írja Göncz – a 2005/2006. tanév első félévi ösztöndíjait a közalapítvány a félév lezárása után, tehát csak 2006-ban tudja folyósítani a nyertes pályázóknak.

Korábban a közalapítvány is leállította már a cigány diákok ösztöndíjának kifizetését. Ekkor gyanús beadványokra bukkantak. A szegedi egyetemről ugyanis valószerűtlenül sok, több mint háromszáz kérelem érkezett. A rendőrség több tízmillió forintos csalás miatt indított nyomozást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik