Pénzügy

Az előítélet csökkenti a teljesítményt

Nemcsak annak romlik a teljesítménye, aki mások előítéleteibe ütközik, hanem annak is, aki a sajátjaiba. Az előítélet nem kedvez a kreativitásnak, de pontosságra sarkall, serkenti az analitikus képességeket.

A szőke nők buták. Több szociálpszichológiai tanulmány szerint ez és a hasonló, unalomig ismert előítéletek valóban hatással vannak az emberekre. Ha valaki negatív előítéletekkel szembesül, rosszabbul teljesít a feladatok megoldásánál, mint az előítéletektől megkímélt társai. Ugyanakkor az előítéletek gyakorlója sem mentesül a negatív hatások alól, kognitív képességei csökkennek.

A témát kutató brémai professzor, Jens Förster szerint a pozitív és negatív előítéletek egyaránt lehetnek rossz befolyással az emberek teljesítményére. De a negatív előítéleteknek is van jó hatásuk.






Már a gyerekeknél is

8-12 éves fiúkat és lányokat azzal az előítélettel szembesítettek, hogy a fiúk általában jobban értenek a reál tárgyakhoz, ezért jobban is tudnak számolni. Az eredmények egyértelműek voltak: a lányok jóval rosszabbul teljesítettek, mint egyéb dolgozatok során.


Szőke sztereotípiák



A hatéves kutatási projekt során egyértelműen kiderült, hogy azok az emberek, akik ellenük irányuló előítéletekkel konfrontálódnak, időnyomás alatt rosszabbul teljesítenek. A kísérlet során szőke nőknek intelligenciatesztet kellett kitölteniük. Tudták, hogy pontosságukat és gyorsaságukat mérik elsősorban. A teszt kitöltése előtt viccgyűjteményt kellett elolvasniuk. Azok a szőkék, akik szőke nős vicceket is olvastak, jóval kevesebb feladatot oldottak meg, mint azok, akik viccgyűjteményéből kihagyták az ilyen vicceket.

A kutatások azonban kiderítették: bár az előítéletekkel szembesülők teljesítménye alacsonyabb, analitikus képességeik jobbak, és pontosabban is dolgoznak. Ilyenkor ugyanis kínosan ügyelnek a feladatok megoldásának helyességére. Míg az előítéletekkel nem szembesülők több hibát ejtenek, viszont gyorsabban és kreatívabban dolgoznak.





Használ a karriernek?

Magyarországon az előítéletek néha segíthetik például a nők karrierjét. A nevének elhallgatását kérő fejvadász szerint itthon nem ritka, hogy a felsővezetők közé, a férfiak dominanciát megtörendő, szándékosan egy szexi szőkét választanak. A többi férfi felsővezető ugyan nem veszi komolyan, nem tekintik velük egyenrangúnak, de azt gondolják: legalább „nézzen jól ki”, ha már maguk közé választották.

Az előítéletek visszaütnek

Az előítélet nemcsak azokra hat negatívan, akik szembesülnek vele, hanem azokra is, akik gyakorolják. A Jennifer Richeson által folytatott kutatás során a rasszisták teljesítményét vizsgálták. A résztvevő személyeknek különböző emberek fotóit mutatták. Akiknek faji előítéleteik vannak, a feketéket ábrázoló képeknél nagyobb idegi aktivitást mutattak az agyban.

Minden résztvevőnek ki kellett költenie egy kognitív képességeit vizsgáló tesztet. Ugyanakkor a feladatok előtt feketékkel kellett elbeszélgetnie. Az előítélet-mentesek sokkal jobb eredményeket értek el. Az előítéletek feldolgozása ugyanis csökkenti az agy teljesítményét.

Ez különösen akkor igaz, amikor az adott személy titkolja például rasszista gondolkodását. Ennek elpalástolására is energiát használ fel.

Nehéz szabadulni

Az előítéletek nemcsak az emberek iskolai teljesítményét befolyásolják, hanem karrierjüket is. A folyamatosan előítéletekkel találkozók valamennyire predesztinálva vannak a pontos, megbízható, jó és analitikus képességekkel jellemezhető munkavállalói létre, míg az előítéletekkel nem konfrontálódók kreatívabb, lazább, a szabályokat kevésbé betartó munkavállalók lesznek.

Az egyik legegyszerűebb eszköz a előítéletek tudatosítása lehetne: ha egy szőke nő például tisztában lenne azzal, hogy teljesítménye kizárólag azért rosszabb a barna vagy vörös hajú nőkénél, mert folyamatosan előítéletekkel szembesül, talán javulnának az eredményei. Szakértők szerint azonban az előítéletek hatásait nem ilyen könnyű megszüntetni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik