Pénzügy

Anyaság és karrier

admin
admin

2002. 08. 07. 14:35

A gyermeket vállaló nőknek kihívás az újrakezdés. Az elszigetelődés után megint helyt kell állniuk a munkaerőpiacon, ráadásul már gyerekekkel a hátuk mögött. Van egy program, amely megkísérli átsegíteni őket a kezdeti nehézségeken.

Mit tehetnek azok a nők, akik gyereket is akarnak, de karrierjüket sem szeretnék feladni? Számukra a távmunka vagy a részmunkaidős állások jelentenék a megoldást. Egyelőre azonban kevés lehetőség van ezekre Magyarországon. Az egyetemet vagy főiskolát végzett nőknek még nehezebb a helyzetük, a számukra megfelelő munkakörökben a cégek nem kínálnak rugalmas munkavállalási megoldásokat.

A Grafológiai Intézet szervezésében 2000 szeptemberében indult a Főnix program, amely az anyaság és karrier közös megvalósításában próbál segíteni a fiatal nőknek. Keveházi Katalin, a program vezetője szerint egyelőre inkább az anyák önismeretének fejlesztésére van lehetőség.

Létezik jó döntés?

A munkerőpiac követelményei megosztják a fiatal nőket. Egyesek családjuk mellett döntenek, és véglegesen feladják saját munkájukat. Mások a karrierjüket választják, és gyermekeik kapnak másodlagos szerepet az életükben. A válási statisztikák számai az ilyen családok esetében a legnagyobbak, akárcsak a pszichésen sérült gyermekek aránya.

A gyermekvállalás csapdája

Fiatal anyaként kétségtelenül azoknak van a legnehezebb dolguk, akik gyermekük nevelését maguk szeretnék kézben tartani, de karrierjüket sem akarják végleg feladni. A kettő összeegyeztetési szinte lehetetlen. A fiatal anyáknak saját problémáikra is választ kell találniuk. A szülés és a gyermekgondozás miatt elszakadnak a világtól, elvesztik önbizalmukat.

Képesek lesznek-e újra munkát vállalni, hogyan fogják összeegyeztetni családjukat és karrierjüket, egyáltalán kapnak-e még lehetőséget a munkaadóktól – általában ezek a kétségek gyötrik az újrakezdést fontolgató anyákat. “A fiatal anyáknak tudniuk kell, hogy nem szabad feladniuk a munkakeresést, hiszen ötven lehetőségből talán egy, ha bejön. Kitartással azonban sikereket lehet elérni” – mondta el a FigyelőNetnek Keveházi Katalin.

Ez is lehetne megoldás

A program szervezői igyekeznek új ötletekkel előállni. Az osztott munkaidős megoldás szerint például két anya töltene be egy állást. Így a helyettesítésekkel és a problémák feloldásával nem a munkaadónak kell vesződnie, hanem a két nőnek. Ez természetesen csak akkor működhet, ha a két fél között jó a kapcsolat, és nem hárítják egymásra a felelősséget.

Magyar munkaadók: anyák elutasítva

Ha egy nő önéletrajzában több éves “csendet” fedeznek fel a munkaadók, általában be sem hívják a felvételi beszélgetésre. Az álláslehetőségek és a fiatal anyák elvárásainak összekapcsolása a Főnix program egyik fő célkitűzése. Igyekeznek a munkaadóknak is bebizonyítani, hogy a gyermekes nők rugalmas foglalkoztatása nem jelent hátrányt számukra. Egyelőre azonban kevés sikerrel. “A cégek elméletben támogatják programunkat, de mihelyt konkrét állásajánlatokról lenne szó, visszakoznak” – mondja Keveházi Katalin.

A cégek ugyan kínálnak rugalmas munkákat, például call centerekben vagy ügyfélszolgálati osztályokon, de ezekekre a munkakörökre a diplomás anyák túlképzettek. Még akkor sem szívesen alkalmazzák őket, ha hajlandóak lennének ilyen munkát vállalni.

Az is előfordul, hogy a cégek újraalkalmazzák a már korábban náluk dolgozó anyát, ha számukra értékes munkavállaló és nem akarják elveszteni. “Tapasztalataink szerint azonban új, rugalmas pozíciók teremtésére nem hajlandók” – mondja Keveházi Katalin.

Mibe kerül?

A programon való részvételért 22 500 forintot kell fizetniük a fiatal nőknek. Ennek fejében részletes szakvéleményt, az álláspályázatoknál a munkáltatók által előnyként kezelt referencialevelet kapnak. Ezenkívül pályatanácsadó és állásközvetítő szakemberekkel tanácskozhatnak saját kétségeikről és kérdéseikről. Kiegészítő tréningeket is nyújt a Grafológiai Intézet. Álláskeresési és önmenedzselési tréningjén a Főnix programot elvégzők kedvező áron vehetnek részt.

Túl a holtponton

A Főnix program keretében a fiatal anyáknak a munkavállalás szempontjából lényeges vonásaik feltárására van lehetőségük. A pszichológiai és személyiség teszt, valamint a személyes konzultáció során a fiatal nők tisztázhatják képességeiket, készségeiket, érdeklődési körüket, motivációs bázisukat, adottságaikat, munkával szemben támasztott saját elvárásaikat. Az önismeret növelésével könnyebben tudnak helyt állni a munkaerőpiacon.

A holtponton túljutnak ezzel, annak ellenére, hogy a program elvégzésével nem találnak rögtön állást. A rehabilitációs felkészítéssel újra felveszik a kesztyűt, önbizalommal vágnak neki a jövőnek. Egyesek továbbtanulnak, mások saját vállalkozást indítanak be. Ismerősök segítségével vagy szerencse folytán részidős munkát találnak.


 
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.