FN

Aki az interneten szeretne tájékozódni, netán már vásárolni a hazai hipermarketekből, az még ne számítson csodára. A Metro, a Cora, az Auchan – oldalai csaknem egy kaptafára készültek. A fő helyen az aktuális akciókkal ismerkedhetünk, de cégtörténet, cégismertető (az áruházak adataival), üzleti filozófia, állásajánlat is megtalálható valamennyin, csakúgy, mint a panaszláda szerepét is ellátó e-mail [...]
2000. 10. 04. 00:00
Kezére játszott az összeesküvési elméletek kedveilőinek Günter Verheugen a minap, amikor egy lapinterjúban bedobta azt a hajmeresztő ötletet, hogy Németországban rendezzenek népszavazást a Európai Unió (EU) bővítéséről. A cselszövést szimatolók nem késlekedtek kijelenteni, hogy a szociáldemokrata politikai hátterű EU-biztos pártfeladatot teljesített, amikor Schröder kancellár megbízásából – aki úgymond két évvel a választások előtt már a [...]
2000. 10. 04. 00:00
Tán egy éve nyitott új éttermet a Hyatt, méghozzá mediterrán jellegűt, amit a kínai mellett leginkább szeretek, s azóta készülök, hogy kipróbáljam. Mikor beléptünk a hotel előcsarnokába, megrohantak az emlékek (engem mindenhol állandóan megrohannak az emlékek), és felrémlettek a múltból Spéter Erzsébet ünnepi vacsorái, ötven-hatvan személyesek, a Hyatt különtermében. Az Erzsébet-díj megalapítója volt az akkor [...]
2000. 10. 04. 00:00
ÉLETBIZTOSÍTÁS – Kockázati – A munkavállaló halálára – Házastárs halálára – Gyermek születésére Befektetési, azaz unit-linked biztosítás BALESETBIZTOSÍTÁS – Baleseti halál esetére – Maradandó teljes és végleges, illetve részleges baleseti rokkantságra – Baleseti eredetű kórházi ápolás esetére napi vagy egyösszegű térítés – Keresőképtelenség esetére napi térítés, jövedelem-kiegészítés – Csonttörésre – Égési sérülésre – Baleseti költségtérítés [...]
2000. 10. 04. 00:00
John Schlesinger rendezőnek attól fogva nyert ügye volt, amikor a Hibátlanok főszerepére Robert de Nirót szerződtette. A Csak egy kis pánik óta ugyanis nyilvánvaló, hogy a sátánnal is kokettáló rosszfiúk és tökös rendőrök megjelenítése után azok karikatúráit is képes zseniálisan eljátszani. Ebben a több mint másfél órás amerikai filmszatírában éppen ez a feladat: Walt, az [...]
2000. 10. 04. 00:00
Az Egyesült Államok kormánya úgy döntött, újra bevezeti a himlő elleni oltást, annak ellenére, hogy e betegséget a nemzetközi szervezetek hivatalos állásfoglalása szerint több mint 20 éve visszaszorították. Az intézkedést egy esetleges biológiai terrortámadás kivédése érdekében hozták. Az amerikai kutatók többsége úgy véli, egy 15 millió adagos védőoltás-raktárkészlet elegendő bármilyen himlőtámadás kivédésére. A marylandi BioReliance [...]
2000. 10. 04. 00:00
Az FMCG forgalom megoszlása az egyes értékesítési csatornák között érdekes trendekre hívja fel a figyelmet. A hipermarketek előretörésével egyidejűleg figyelemre méltó a kis diszkontok visszaesése a tavalyi súlyukhoz képest. A diszkontok egyik problémája, hogy a magyar fogyasztói árak általában túl alacsonyak ahhoz, hogy a diszkont árak valóban vonzó alternatívát jelentsenek a többi bolttípushoz képest. Ezért [...]
2000. 10. 04. 00:00
Habár az elkövetkező néhány hét szolgálhat még kellemetlen meglepetésekkel a befektetők számára, féléves távlatban mégis jó üzletnek tűnik a jelenleg alulértékelt részvények vásárlása – mondja Merész Tamás, a Postabank Értékpapír Rt. vezető elemzője. Emelkedést valószínűsít, hogy a svéd uniós elnökség alatt várhatóan meghatározzák a csatlakozási céldátumot. Az is az áremelkedés mellett szól, hogy korábban egyfajta [...]
2000. 10. 04. 00:00
A Renault, az X7 4 projekttel egyszerre két új generációs Lagunát hozott a világra: egy lépcsőshátút és egy kombit. A Laguna II. áttervezett futóművet, új hátsó felfüggesztést, korszerűsített motorokat kapott, a benzinesek hengerenkénti 4 szelepesek, 4 hengeres, illetve V6-os elrendezésűek, 110-től egészen 210 lóerős teljesítménnyel. A dízelarzenál az 1,9 literes, 120 lóerős dCi mellett 2,2 [...]
2000. 10. 04. 00:00
Értesüléseink szerint igen előrehaladott állapotban vannak a Globus tőkeemeléséről folyó tárgyalások, ezért napokon belül fény derülhet a 13-15 millió német márkás tőkebevonás menetrendjére. Az élelmiszer-ipari cégnél azonban nem csupán a német befektetői csoport fenti összegű invesztíciójára számítanak: a hírek szerint nyilvános részvénykibocsátást is terveznek. Az egymillió darab új részvényt 3 ezer forint feletti áron dobnák [...]
2000. 10. 04. 00:00
Az angliai Southampton egyetemén azt a megfigyelést tették a kutatók, hogy patkányoknál a fogamzást követő napok fehérjeszegény étrendje a később megszülető egyedekben magas vérnyomást okoz. Úgy tűnik, az első kritikus napokban elszenvedett hatások visszafordíthatatlan változásokat idéznek elő, hiába kaptak a patkánymamák a negyedik naptól megfelelő táplálékot. A vérnyomás mellett a születési súlyt és az újszülöttek [...]
2000. 10. 04. 00:00
Michel Péberau, a francia Banque Nationale de Paris (BNP) szeptember eleji beismerő nyilatkozatát – miszerint kudarcot vallott az együttműködés Kelet-Európában a német Dresdner Bankkal – a tettek követték. Bár a francia bankvezér késznek mutatkozott arra, hogy új alapokat keressenek a szövetségre, a németek másként határoztak. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlésén részt vevő [...]
2000. 10. 04. 00:00
ELSŐ FÁZIS Jövőbeli iparági forgatókönyvek kialakítása 1. Jövőbeli iparág és piac újraértelmezése 2. Az újraértelmezett iparágat alakító legfontosabb hajtóerők azonosítása 3. A legfontosabb hajtóerők szélső határainak meghatározása 4. Forgatókönyvek létrehozása a határokon belül 5. Forgatókönyvek hihetőségének, hitelességének ellenőrzése az elősegítő események valószínűségének felmérésével 6. Forgatókönyvek módosítása és kiválasztása további elemzésre MÁSODIK FÁZIS Üzleti következmények értékelése [...]
2000. 10. 04. 00:00
Az ördög a részletekben lakozik. Ezeket a fontos részleteket sikerült megmenteni az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. székházának felújításakor. Hültl Dezső építész talán mégsem ismerne rá az eredetileg általa tervezett épületre, hiszen az új kor igényeinek megfelelő változtatásokat kellett eszközölni, ez azonban – szemmel láthatólag – nem vált az épület kárára. Nem mellékes, hogy Budapest fontos [...]
2000. 10. 04. 00:00
A MEGVALÓSÍTÁS KOCKÁZATAI A metró építési területén négy kármegelőző intézkedést igénylő épület található, további 14 épületnél pedig részletes szakértői vizsgálatoknak kell eldönteniük, van-e szükség kármegelőző beavatkozásra Az építkezés kockázatot jelent a Gellért fürdőt tápláló hévízforrásokra Az új vonal csak helyi jelleggel és csekély mértékben csökkenti a légszennyezést (a zajterhelést ezzel szemben jelentősen mérsékli) Az építkezések [...]
2000. 10. 04. 00:00
Nem változott lényegesen a Mol árfolyaima a négy napig tartó felfüggesztést követő kereskedésben. Annak ellenére, hogy az elemzők szerint a BorsodChem és a Mol közötti ügylet – amelynek keretében a kazincbarcikai társaság által nemrégiben vásárolt TVK-részvények jelentős része gazdát cserélt – haszonélvezője rövid távon egyértelműen az olajtársaság. Az árfolyamra az sem volt lényeges hatással, hogy [...]
2000. 10. 04. 00:00
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a Balaton nemcsak idegenforgalmi látványosság, az állandó lakosok igényeit ugyanúgy – ha nem jobban – szem előtt kell tartani. A balatonlellei önkormányzat épülete ennek a felismerésnek jó példája, az épület sokoldalúan szolgálja a város polgárainak és nyaralóinak, az odalátogató turisták érdekeit. – City Hall and Police Headquarters in Balatonlelle fits harmonically [...]
2000. 10. 04. 00:00
INDEX PÉNTEKI záró- érték (pont) változás egy hét alatt (százalék) 1999 vége óta (százalék) BUX, Budapest 8 270 +2,29 -6,23 Dow Jones, New York 10 651 -1,97 -6,05 Nasdaq, New York 3 673 -4,82 -9,18 FTSE-100, London 6 334 +0,81 -8,60 DAX-30, Frankfurt 6 847 +0,38 +1,42 CAC-40, Párizs 6 348 -0,55 +7,28 WIG, Varsó [...]
2000. 10. 04. 00:00
Olvasói sztorik