Gazdaság

Az év eleje óta megduplázódtak a részvények árfolyamai a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Amíg a tavalyi évet 4134,31 ponton zárta a börze hivatalos indexe, az e hét keddi tőzsdenapon már 8280 pont fölé is felkúszott az értéke, s végül 8168,13 ponton zárt. A történelmi rekord érdekessége, hogy a BUX értékét a New York-i Dow Jonesszal összevetve azt is mondhatjuk: utolértük Amerikát.
1997. 08. 06. 00:00
Az ezredfordulóra közel az összes banki szolgáltatás elérhető lesz elektronikus úton - ígérik a bankok, melyek egy részénél a vállalati ügyfélkör forgalmának háromnegyede máris e csatornán bonyolódik. Az electronic bankingnek "lökést" adhat az a minapi jegybanki rendelkezés is, amely szerint az ügyfél aláírását ezután elektronikus kódolás helyettesítheti.
1997. 08. 06. 00:00
Várpalota ad otthont jövő évtől egy új, elsősorban a német piacra termelő alumíniumöntödének. Az ötmillió márkás beruházás mögött a német KAMM Metallwarke és a Magyar Alumínium Rt. (MAL) áll, amelyek fele-fele arányban tulajdonosai a vállalatnak. A magyar cég telephellyel és a hozzá tartozó infrastruktúrával szállt be, a németek pedig a technológiát hozzák. Az öntöde eleinte [...]
1997. 08. 06. 00:00
A banki szolgáltatások leginkább látványosan fejlődő ága volt az elmúlt években az úgynevezett electronic banking. E talányosnak tűnő kifejezés mögött az a számítógépes kapcsolat áll, amely a hitelintézeteket és ügyfeleiket köti össze, megkönnyítve ezzel a különféle banki műveletek lebonyolítását. Mellékletünkben ezúttal azt veszszük nagyító alá, hogy milyen szolgáltatásokat nyújtanak a bankok elektronikus úton, mennyibe kerül [...]
1997. 08. 06. 00:00
Áll a bál a biztosítók háza táján: az elmúlt hetekben több olyan ügy borzolta a kedélyeket, amely társaságok egymás közötti vitájáról, vagy az ügyfelekkel szembeni kifogásolható magatartásáról szólt. A szakértők szerint néhány üzletágban egyre durvább verseny folyik, amelynek vadhajtásait csak a hatályos törvényi szabályozás átalakításával és a különféle szakmai szervezetek erősítésével lehet "lenyesni".
1997. 08. 06. 00:00
A lassan egy esztendeje működő tőzsdei távkereskedési rendszer sikere a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) folyamatos fejlődésének egyik legfontosabb technikai összetevője. A brókercégek irodáiban elhelyezett tőzsdei számítógép-terminálok iránt egyre nagyobb igény mutatkozik, miközben a távkereskedési rendszer biztonságos működése a Magyar Távközlési Rt. (Matáv) számára is fontos referenciát jelent.
1997. 08. 06. 00:00
Brit szakértők szerint három éven belül az európai bankok 80 százaléka teljes körű elektronikus banki szolgáltatást nyújt majd, jóllehet, ma még például a brit lakosság alig 11 százaléka használja csak az Internetet. Amerikai elemzők szerint tavaly az amerikai bankok 9-10 százaléka nyújtott internetes szolgáltatást és a hiedelmekkel ellentétben csak az ezredfordulóra érik majd el azt a szintet, hogy a lakosság 40 százaléka otthon rendelkezzen int
1997. 08. 06. 00:00
Továbbra sem tudtak megállapodni a szakszervezeti szövetségek a leendő tb-önkormányzatok elnökeinek személyéről, bár a mandátumok elosztásáról szóló egyezséget végül sikerült tető alá hozni. Az osztozkodás közben a kormány már javában dolgozik a tb-alapok pótköltségvetésén.
1997. 08. 06. 00:00
PM Kopint Datorg GKI 1996. 1997.* 1997.* 1997.* Exportváltozás indexe (százalék) 12 10 12 10 Importváltozás indexe (százalék) 6,5 10 12 12 Külkereskedelmi mérleghiány (milliárd dollár) 2,7 kb. 2,8 3 2,7 Folyó fizetési mérleghiány (milliárd dollár) 1,7 2 1,7 1,6 Közvetlen működőtőke-befektetések (milliárd dollár) 1,8 1,5 kb. 1,8 1,9
1997. 08. 06. 00:00
Egyre több bank alkalmaz Magyarországon informatikai rendszerében olyan szoftvereket, amelyekkel az ügyfelek - cégek, vállalkozók vagy éppen magánszemélyek - saját telephelyükről, számítástechnikai eszközökkel intézhetik átutalásaikat. A tapasztalat az, hogy a külföldi bankok általában otthon bevált saját rendszerüket alkalmazzák: jó esetben magyarul, vagy éppen csak az angol vagy német verziót kínálva fel ügyfeleiknek.
1997. 08. 06. 00:00
A megyék szerepével kapcsolatban számos dilemmát kell még megoldani, mivel a magyar önkormányzati törvény elég korlátozott hatáskört biztosít a megyéknek, másrészt számos megfontolás alapján a megyéknél nagyobb regionális egységek kialakítására volna szükség. Ez nem feltétlenül egy újabb közigazgatási szint létrehozását jelenti, hanem elsősorban a regionális fejlesztési programok kidolgozásához szükséges koordináció szükségességére irányul. A megyék több [...]
1997. 08. 06. 00:00
A nagybankok mérlegen kívüli tételei tavaly összesen 657 milliárd forintra rúgtak. A Magyar Külkereskedelmi Banknál (MKB) az évzáráskor, a több mint 63 milliárd forintnyi függő kötelezettség mellett a jövőbeniek meghaladták a 40 milliárd forintot (az 1995 végi 52, illetve 21,3 milliárd forinttal szemben). Az MKB mérlegfőösszege tavaly 330,5 milliárd forintról mintegy 348 milliárd forintra bővült. [...]
1997. 08. 06. 00:00
Az orosz adósságtörlesztés ismét lendületet vehet, miután Fazakas Szabolcs miniszternek Moszkvában megígérték: az orosz költségvetés finanszírozza az 1997-re előirányzott 320-350 milliárd dolláros részt. Ennek sorsa májusban még bizonytalan volt, Vlagyimir Bulgak orosz miniszterelnök-helyettes ugyanis kijelentette: költségvetési megszorítások miatt módosulhat az ütemezés.
1997. 08. 06. 00:00
Forrás: Count of Auditors, Report on 1993 * A Strukturális Alapokból kapott juttatások az adott ország GNP-jének százalékában) Összes (milliárd ecu) 1 főre (ecu) Összes a GNP százalékában* Írország 1 088 311 2,8 Portugália 2 327 233 2,6 Görögország 1 897 184 2,5 Spanyolország 2 971 76 0,7 Olaszország 3 398 59 0,4 Franciaország 1 [...]
1997. 08. 06. 00:00
Miközben a munkaadók és a munkavállalók a mandátumelosztáson vitáznak, a kormány szorgalmasan faragná az egészségbiztosítási pénztár hiányát; ráadásul ebbe a régi önkormányzatok már, a meg sem alakult újak pedig még nem szólhatnak bele. A kabinet augusztus huszonegyedikéig szeretné elkészíteni az egészségpénztár pótköltségvetését: a fő cél az egyre duzzadó hiány csökkentése. Mintegy 15-18 milliárd forinttal szeretné [...]
1997. 08. 06. 00:00
A Hálón megtalálható Online Banking Report 1997-es adatai szerint ma az USA mérlegfőösszeg szerinti 100 legnagyobb bankja közül 8 nyújt teljes körű internetes banki szolgáltatást és további 39 ilyen bank található a világon, ebből mindössze 13 van Európában – azaz az ezredfordulóra prognosztizált 80 százalékos aránytól a kontinens még messze van. A listán szereplő bankok [...]
1997. 08. 06. 00:00
Elkezdődött annak a szervezetnek az agóniája, amelyről már a megalakításakor tudni lehetett, hogy fennállása időleges. A kárpótlási hivatal 1998 áprilisával akkor is megszűnik, ha a kárpótlást addigra nem fejezik be.
1997. 08. 06. 00:00
TERV, MILLIÁRD ECU, 1997-ES ÁRON Forás: Economist (European Commission) 1997. 1998. 1999. 2000. 2001. 2002. Mezőgazdasági Alap 41,8 42,8 43,3 44,1 45,0 46,1 Strukturális Alapok 31,5 32,8 36,1 35,2 36,0 38,8 Egyéb 16,7 17,1 18,4 18,2 18,8 20,2 Összesen 90,0 92,7 97,8 97,5 99,8 105,1 A GDP százalékában 1,22 1,23 1,25 1,24 1,24 1,22
1997. 08. 06. 00:00
Tervezhetnek a mezőgazdák. A közlönyben legalábbis már megjelentek a fontosabb termékpiacokat 1997-ben szabályozó főbb rendelkezések, és ismertté váltak a kedvezményes agrárhitel-lehetőségek is. A legnehezebb döntés előtt most a gabonatermelők állnak: mikor adják el a terményüket? A szakminiszter kivárna.
1997. 08. 06. 00:00
Mivel két és fél évvel ezelőtt még ipari park sem nagyon volt az országban, az Ipari Parkok Egyesület (IPE) létrehozása is túlzásnak tűnt. Ám ahogy a kormány beindította – pénzzel megspékelt programjait -, úgy szaporodtak az ehhez hasonló szervezetek. A Magyar Tudományos-, Technológiai- és Ipari Parkok Szövetsége (MATTIP) februárban jött létre, majd kisvártatva megjelent a [...]
1997. 08. 06. 00:00
Bányát vett Nógrádban a Tiszai Erőmű Rt. A tavalyi privatizáció óta az AES Summit Generation Ltd. tulajdonában lévő cég megvette a Nógrádszén Kft.-t, amire azért van szüksége, mert a fűtőanyagot eddig biztosító Lyukóbánya a jelenlegi termelési szint mellett 2003-2005-re kimerül. Az új nógrádi bányájában, Kazár-Székvölgypusztán külszíni lignitfejtéssel szerzi be a szükséges alapanyagot a Tiszai Erőmű. [...]
1997. 08. 06. 00:00
Az idén – ősztől jövő tavaszig – már pályázhatnak az agrártermelők a kereskedelmi bankoknál arra a 100 milliárd forintos kedvezményes forgóeszközpótló hitelcsomagra, amelyet a szaktárca állami garanciával és átlagosan 50 százalékos kamattámogatással hirdetett meg. A jelentkezők a tavalyi árbevétel negyedéig, maximum 50 millió forintra pályázhatnak. Egy év türelmi idő után 4-6 év a futamidő. Az [...]
1997. 08. 06. 00:00
A hazai bankrendszer tavaly a mérlegen kívüli tételek növekedésében már elérte a fejlettebb országokban szokásos szintet. Bár az ezek mögött lévő tevékenységek bővülése mindenképpen pozitívan értékelhető, azért nem árt az óvatosság. E döntően határidős ügyletek és garanciavállalások ugyanis - jellegükből adódóan - számos kockázatot hordoznak magukban. Előfordul, hogy az állami felügyelet egy-egy mérlegkozmetikázási kísérletre csak a helyszíni ell
1997. 08. 06. 00:00
Hat évvel ezelőtt Győrben alapították az első ipari parkot. Azóta programok, tanulmányok, pályázatok ugyan szép számmal születtek, a tett azonban kevés.
1997. 08. 06. 00:00
Olvasói sztorik