Kezdődik a SkyEurope részvényének tőzsdei bevezetése. A papírok jegyzése már kedden reggel megkezdődhet és szeptember 27-én már a bécsi tőzsdei kereskedésbe is bekerülhet osztrák lapértesülések szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX fél tizenkettőkor 23 131,40 ponton állt, ami a pénteki záró értékhez képest 455,73 pontos, 2,01 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál pedig 375,70 ponttal magasabb. Csak a távközlési papírok nem erősödtek.
A kanadai Falcon Oil & Gas Ltd a legújabb szeizmikus felmérések eredményeképp véglegesítette, hogy ősszel három földgázkutat fúr koncessziós területein, Makó, Székkutas és Pusztaszer környékén, közölték a cégnél hétfőn.
A szlovák SPP gázszolgáltató 750 millió koronával (19,65 millió euró) magasabb bevételre tesz majd szert a nemrégiben bejelentett gáz-áremelésnek köszönhetően - idézi a Pravda napilap a közszolgáltató hálózati iparágakat felügyelő hivatal (URSO) egy meg nem nevezett illetékesét.
Az agrártermékek termelői árszintje 2005. január-júliusban 6,2 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A növényi termékek árszintje 15,2 százalékkal csökkent, az állati termékeké 4,3 százalékkal nőtt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
A péntekihez hasonló tőkebeáramlásra nem számítanak a hétfői tőzsdenapon az MTI által megkérdezett elemzők, de nem zárták ki a további emelkedés lehetőségét sem.
Az élelmiszer-behozatal tavaly szárnyalt, és az idén sem várható a tendencia megfordulása. Az importtal kapcsolatban kevesen gondolnak arra, hogy a Magyarországon gyártott termékek sem feltétlenül magyar alapanyagból készülnek – írja a Napi Gazdaság.
Augusztusban lényegében nem változott a GKI-Wallis konjunktúra index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Rt. által – az EU támogatásával készített felmérés szerint az üzleti várakozások kissé romlottak, a fogyasztóiak viszont valamivel kedvezőbbek lettek.
Ha péntek, akkor száguldás, ha hétfő, akkor fontos hírek: most például a régió legnagyobb kibocsátására és a török Tüpras-privatizációra kell figyelni.
Ha az infláció alacsony és a nemzetközi környezet erőteljes marad, akkor van lehetőség az agresszív kamatcsökkentések folytatására – nyilatkozta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Reuters hírügynökségnek.
Jobb, hatékonyabb, állampolgárbarát közigazgatás. Az uniós forrásokhoz kapcsolódó pályázati intézményrendszer kecsegtet ezzel, ha 2007-től valóra válik a II. Nemzeti Fejlesztési Terv készítőinek ötlete az ez irányú, önálló operatív programra.
Alan Greenspan Fed elnök - minden ellenkező híreszteléssel szemben - hivatali idejének végén, 2006. január 31-én távozik posztjáról - jelezte a Federal Reserve.
Készülnek a tervek a kis- és közepes vállalkozások működési feltételeinek további javítására - mondta Veres János pénzügyminiszter vasárnap Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, ahol az MSZP, a Fidesz és a Centrum Párt vezetői vitatták meg a hátrányos helyzetű Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felzárkóztatásának lehetőségeit.
Illés Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten felszólította Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, utasítsa a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot, hogy Nyergesújfalu-Tát térségében a dunai szakaszt regisztráltassa veszélyeztetett vízbázissá, így a Holcim Hungária Rt. ne építhessen ott veszélyes hulladék égetésére is alkalmas cementművet.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) 2004-ben 209,6 milliárd forinttal járult hozzá a központi költségvetés bevételeihez, derült ki a parlament elé benyújtott zárszámadási törvényjavaslatból.
A benzinár alakulásába való kormánybeavatkozás lehetőségéről beszélt a hongkongi látogatáson tartózkodó Gyurcsány Ferenc, aki azonban azt is leszögezte, hogy csak az érzékelhető mértékű árcsökkentésnek van értelme.
A Humánerőforrás-Fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 2004-2008 között felhasználható 191 milliárdos keretéből eddig már 100 milliárd forint támogatást hagytak jóvá, 22 milliárdot pedig kifizettek a pályázóknak, főként előlegekre.
Kína megszüntette a magyar gabona 1977 óta érvényben lévő behozatali tilalmát, ezzel lehetőség nyílt 500 ezer -1 millió tonna magyar gabona exportjára, jelentette be pénteken Gyurcsány Ferenc Pekingben.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint az orvosok önállóan szabhatják meg áraikat, és reklámozhatják magukat, az orvosi kamara szerint viszont nem. A véleménykülönbségnek a hivatal bírsága vetett véget.