Csütörtökön 25 bázisponttal emelte irányadó kamatait a cseh jegybank. Ezzel a kéthetes repokamat két százalékos, a diszkontkamat egy százalékos, a lombardhitelkamat pedig három százalékos lett.
A Budapesti Részvénytőzsde indexe csütörtökön 477,09 pontos csökkenéssel 20 319,01 ponton zárt, ami a szerdai záró értékhez képest ,29 százalékos gyengülés.
A brit-svéd AstraZeneca, a nagyságra harmadik európai gyógyszergyár, a harmadik negyedévben az elemzői várakozásokat meghaladó nyereséget ért el, erős forgalomemelkedéstől kísérve.
Elsősorban az energiaimport drágulása miatt 4,82 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi mérlegének a hiánya az idei év első kilenc hónapjában. A tavalyi év azonos időszakában 3,2 milliárd dollár volt.
Első olvasatban szavazott a jövő évi uniós költségvetés tervezetéről az Európai Parlament (EP). A voksolás után 121,4 milliárd euró a bevételi, és 115,4 millárd euró a kiadási főösszeg, ami az EU összesített nemzeti jövedelmének 1,04 százaléka.
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előrejelzése szerint jövőre 7 százalékkal bővül a világkereskedelem, az idei évre várt 6,5 százalékos növekedés után.
Üzleti éve szeptember végén zárult első félévében 244,3 milliárd jenes (2,1 milliárd dollár) nyereséget termelt a nagyságra harmadik japán autógyártó, a Honda. Egy évvel korábban nyeresége 241,3 milliárd jen volt.
A Budapest Bank (BB) a Magyar Postával (MP) együttműködve Üzleti Terminál szolgáltatását használó ügyfelei számára elektronizálta a közüzemi szolgáltatók és más intézmények, valamint a fogyasztók közötti postai pénzforgalmat.
A Generál Electric, GE Healtcare elnevezésű, 11 millió dollárból megvalósult közép- és kelet-európai, összesen 10 000 négyzetméteres új központjában az eddig 4 különböző helyen zajló tevékenységet összpontosítják – közölte az MTI-vel az átadáson Szini István, az intézmény vezetője.
Hét éve nem volt ilyen nagy, több mint háromszoros növekedés a Goodyear amerikai gumiipari vállalat negyedéves eredményében, mint az idei harmadik negyedévben: adózott nyeresége 142 millió dollár lett.
Megkötötte az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR) létrehozására kiírt közbeszerzési eljárás szerződését a Miniszterelnöki Hivatal EDR kormánybiztosa és a T-Mobile Magyarország Rt.-Magyar Telekom Rt. konzorcium képviselője.
A takarékszövetkezetek váltak az ország hatodik legnagyobb bankjává, miután tervezett mérlegfőösszegük közel 1000 milliárd forint – mondta el sajtótájékoztatón Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke.
Tovább cizellálta kedvezményrendszerét az Union Biztosító, jövő évi tarifáinál például olcsóbb díjat számít az interneten szerződőknek és díjvisszatérítést ad a hűséges ügyfeleknek.
Jelzálog-finanszírozó céget alapított 50 millió forint alaptőkével Nobilis Kristóf és két volt kollégája Central European Credit Ingatlanhitel Rt. (CEC) néven. A vállalkozás azokat a magánszemélyeket, kis- és középvállalkozásokat célozza meg, amelyek a bankoktól valamilyen okból nem kaphatnak hitelt.
A pótkocsikat és nyergesvontató szerelvényeket előállító német Schmitz Cargobull cég Magyarországon készül összeszerelő üzemet létesíteni – jelentette csütörtökön a Handelsblatt, amely szerint a Schmitz Cargobull a maga profiljában európai első.
Rendbe kell tenni a magyar államháztartást, teljesen függetlenül attól, hogy az eurót be akarjuk-e vezetni 2010-ben – mondta Kupa Mihály, a Centrum Párt elnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.
A világ második legnagyobb szórakoztató elektronikai készülék gyártója, a japán Sony jelentősen javította üzemi eredményét az elmúlt második üzleti negyedévben, az egész évre vonatkozóan azonban változatlanul veszteséggel számol.
Az idén szeptemberben a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma 53 ezerrel nőtt; e hónapban a szolgáltatók előfizetőinek száma az előző adathoz képest 0,59 százalékkal, 9 millió 74 ezerre emelkedett - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) csütörtökön.
A China Construction Bank (CCB) nyolcmilliárd dolláros (6,63 milliárd euró) kibocsátása négy éve a legnagyobb tőzsdei bevezetés a nemzetközi tőkepiacon.
Nem tanácsos az utolsó pillanatra hagyni az átszerződést, körültekintően össze kell vetni a tarifákat, be kell tartani a formai követelményeket, nem szabad elfeledkezni a bonus-malus igazolásáról, és fizetni kell akkor is, ha nem kapunk csekket – számos fontos tényezőt kell szem előtt tartania annak, aki a jövő évi tarifák ismeretében lecseréli kötelezőbiztosítóját.
A Világbank csütörtökön megjelent értékelése szerint a gazdasági növekedés továbbra is erőteljes az EU-hoz tavaly csatlakozott közép- és kelet-európai országokban, annak ellenére, hogy megtorpanni látszanak a reformok.