Gazdaság

Márton, a Pannóniában született toursi püspök, a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. A néphagyomány mindig azokat halmozza el fontos jelentésekkel, eseményekkel, akiket kollektív szeretettel övez. Szent Márton emléknapjához (november 11.) a népnek az egyik legfontosabb, mert létét érintő eseménye fűződött a régi időkben. Határnap volt az elszámolásra, a papi, tanítómesteri, jobbágyi járandóságok kifizetésének napja. Nem [...]
2005. 11. 24. 08:00
Bős-nagymarosi vitát aligha gerjeszt a társadalomban a parlament hétfői állásfoglalása a paksi erőmű üzemidejének meghosszabbításáról.
2005. 11. 24. 08:00
Mindig többet ígér, mint amit teljesíteni tud a Rammstein nevű paramilitáns vándorcirkusz (élelmezési létszám: 6 fő), hisz’ a csapat arculati elemeiért felelős művészek minden egyes alkalommal felülfogalmazzák a jobbára szerény zenei teljesítményt.
2005. 11. 24. 08:00
Zuzmótelep. Irány a kozmosz. Legalább két évet túléltek a Hold felszínén azok a baktériumok, amelyek a Surveyor 3 űrszondával érkeztek oda 1967-ben, és amelyeket csak 1969-ben, a Holdra szállás után élesztettek újra. A Mir űrállomás külső burkán is találtak mikroorganizmusokat a kutatók, sőt, már a Nemzetközi Űrállomáson is megtelepedtek ezek a legszélsőségesebb körülményeket túlélő szervezetek. [...]
2005. 11. 24. 08:00
Alkalmazottként fedezett fel egy piaci rést Somos Attila, s ebből több százmilliós forgalmú stúdiótechnikai céget épített fel.
2005. 11. 24. 08:00
Az egyházak bejegyzésénél nagyvonalú az állam - ám azok gazdálkodását részben nem tudja, részben nem akarja ellenőrizni.
2005. 11. 24. 08:00
Hasznos lenne összegezni a nemrég lezajlott SARS járvány tanulságait, tekintettel a halálos influenzavírus megjelenésének veszélyére – javasolják amerikai kutatók, akik új szemléletet vezetnének be a hatékony megelőzés érdekében. Szerintük érdemes azonosítani az általuk „szuperterjesztőnek” nevezett személyeket, akik nagy valószínűséggel számos társukat fertőzik majd meg. Ezt a fogalmat sokáig jórészt a szexuális úton átadódó betegségek, valamint [...]
2005. 11. 24. 08:00
Idén az ügyfelek 18-20 százaléka, akár 80 ezer autós is interneten keresztül, online biztosítási alkusz segítségével viheti át kötelező biztosítását másik társasághoz - mondta a CLB Független Biztosítási Alkusz értékesítési igazgatója. Erre még jövő hét szerdáig van lehetőség.
2005. 11. 24. 07:49
A telefonos és internetes értékesítés a pénzügyi szolgáltatások piacán is egyre inkább terjed. Az ügyfelek közvetlen lerohanása sokszor bosszantó, ám a bankok esküsznek a sikerére.
2005. 11. 24. 07:00
Két évvel a szerződés lejárta előtt felmondta a Manchester United (MU) szponzorálását a Vodafone. A világ bevétel szerinti legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatója négy évig, évi mintegy 9 millió fonttal (3,2 milliárd forint) támogatta a világ leggazdagabb labdarúgó klubját.
2005. 11. 23. 18:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,55 pontos csökkenéssel, 20 773,60 ponton zárt szerdánami 0,01 százalékos gyengülés a keddi záróárhoz képest.
2005. 11. 23. 17:06
Jelentősen erősödött a forint a bankközi devizapiacon szerdán, az eurót négy óra tájban 252,50/60 forinton jegyezték, szemben a kedd délutáni 254,05/15 forintos árfolyammal.
2005. 11. 23. 16:46
Az izraeli Teva-csoporthoz tartozó Teva Gyógyszergyár Rt. közel hétmilliárd forintos beruházásában felépült sajóbábonyi gyógyszeralapanyag-gyártó üzemét szerdán, közel féléves próbaüzem után avatták fel ünnepélyesen.
2005. 11. 23. 15:43
A Fotex Rt. szerdai közleményében a Fotex-Ofotért Optikai és Fotócikk Kereskedelmi Kft. üzletrészének értékesítéséről tájékoztatta részvényeseit a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2005. 11. 23. 15:25
A GKI Gazdaságkutató Rt. és az AL Holding Rt. harmadik negyedéves budapesti lakáspiaci indexe javulást mutat. Akar László, a GKI Rt. vezérigazgatója szerint azért, mert a 2004. közepe óta tartó trend megtört, és a lakáspiac szereplői már kevésbé pesszimisták.
2005. 11. 23. 15:16
A hírközlési hatóság az eddigi legnagyobb összegű, 150 millió forintos bírságot szabott ki a T-Mobile-ra, amiért az jogsértő magatartásával 900 millió forintos jogosulatlan árbevételt ért el a többi szolgáltató és a fogyasztók kárára.
2005. 11. 23. 12:59
Az átfogó államháztartási reform növeli a lakosság és csökkenti a büdzsé terheit; erről beszélniük kell a politikusoknak - mondta Bokros Lajos. A volt pénzügyminiszter szerint 3200 helyett 320 helyhatóság is elég lenne.
2005. 11. 23. 11:34
A parlamentben múlt héten benyújtott törvénymódosítási javaslatával a környezetvédelmi és vízügyi miniszter az alig egy éve elfogadott új termékdíjas szabályok hatályon kívül helyezését kezdeményezi, miközben ugyanazon előterjesztésében a korábbi rendelkezésekkel szó szerint megegyező jogszabály elfogadását indítványozza.
2005. 11. 23. 10:48
Valószínűleg az osztrák OMV kerül ki neyertesként nyertesként a Pakistan Petroleum Ltd. (PPL) privatizációs pályázatából. A konszern a bécsi kartellbíróságon bejelentette a Pakistan Petroleum Limited többségi tulajdonba vételét az OMV Exploration & Production GmbH által.
2005. 11. 23. 10:42
A klasszikus ATL (above the line) média és az egyre növekvő mértékben elismert és alkalmazott BTL (below the line) reklámeszközök között húzódó vonal sokak szerint mind inkább halványul, sőt mi több, áttörésre vár, de vannak, akik ennek a felosztásnak előnyeit is látják. Mindenesetre a szakmát mostanság megosztja az a vita, amely a vonal alatti és feletti reklámköltések – összességében több százmilliárd forintos – nagyságáról és arány
2005. 11. 23. 10:41
Olvasói sztorik