Gazdaság

Igazi bravúrt hajtott végre Orbán Sára cége tavaly

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Felemás éve volt tavaly Orbán Sára és Tajnafői Zita közös cégének, az Art Related Solutions Kft.-nek. Bár a 2021-es alapítása óta folyamatosan egyre inkább felfutott a cég tevékenysége, és ezzel párhuzamosan gyarapodtak egyre jobban a bevételei is, 2024-ben megakadt ez a folyamat – írja a 444.hu.

Tavaly a korábbi negyedére zuhantak a miniszterelnök második lányához köthető kft. bevételei, 458 millió forint után csak 104,6 millió folyt be a cég kasszájába. Viszont igazi bravúr, hogy a csökkenő bevételek ellenére majdnem 2,5-szer nagyobb profitot tudtak csinálni. A csökkenő bevételekkel párhuzamosan ugyanis a kiadások is jócskán visszaestek.

Anyagjellegű ráfordításként például 408 millió forint után annak töredékét, 51 milliót számoltak el, amiből arra következtethetünk, hogy nem a tanácsadói főtevékenység volt az, aminek köszönhetően még 2023-ban megszaladtak a bevételek – értékelnek a portálon.

A korábbi 3 fő után tavaly két bejelentett dolgozóval működött a cég, ezért a személyi jellegű kiadásokon is tudtak spórolni, 38 millió forint után 28 milliót számoltak el. Ebből a vezető tisztségviselő juttatása 17,8 millió forint volt, vagyis az ügyvezetőként bejelentett Tajnafői Zita közel havi bruttó 1,5 millió forintért látja el a cég körüli operatív feladatokat.

Végeredményben tehát a korábbi 7,8 millió forintos nyereség után tavaly 19,5 millió forintot értek el.

Ezt azonban nem vették ki osztalékként, hanem bent hagyták a cégben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik