Gazdaság

Nyomozás az MNB alapítványainál: Orbán Viktor elmondta, hogy neki mihez van köze

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Orbán Viktor kormányfőt az azonnali kérdések órájában kérdezte az Országgyűlésben Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője abban az ügyben, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) több feljelentést tett a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványokból bonyolult céghálón keresztül eltűnt milliárdok ügyében. Mint a nemrég nyilvánosságra hozott jelentésekből kiderült, több mint 500 milliárd forint vagyonról – és ebben durván 400 milliárd forint közpénzről – lehet szó, amelynek egy része minden valószínűség szerint elveszett.

Az ellenzéki politikus szerint a hat alapítványon keresztül szervezték meg Európa egyik legnagyobb pénzrablását. Az MNB Matolcsy György elnöksége idején gazdasági és oktatási tevékenység címén hat alapítványba szervezett több száz milliárd forintot, amit később átadtak az Optima Befektetési Zrt.-nek vagyonkezelésre.

Ezt az ön orra előtt csinálhatta az MNB elnöke.

Korábban önök azt mondták, hogy ez nem közpénz, de most az ÁSZ-elnök állapította meg, hogy az. Mit gondol erről a miniszterelnök úr, van-e elszámolni valójuk ezzel, mikor fogjuk visszaszerezni az emberek ellopott pénzét?” – tette fel a kérdést Lukács.

Orbán Viktor válaszában azzal érvelt, hogy a nemzetközi jogi szabályozások miatt a nemzeti bank teljesen független. „Ha a miniszterelnök lenne a jegybank elnöke is, akkor ön joggal kérdezhetné meg tőlem, hogy mi folyik az MNB-nél. De tekintettel arra, hogy a magyar miniszterelnök nem vezetője az MNB-nek, az MNB pedig nem beosztottja a miniszterelnöknek, merthogy a jegybank független, ezért egy válasz létezik az ön kérdésére: forduljon a jegybankhoz, mert a jegybank itt a parlamentben kérdezhető” – mondta.

„Ami az ellenőrzést illeti, azért pedig az ÁSZ tartozik felelősséggel, amely egy parlamenti szerv. Ha tehát az MNB-vel kapcsolatos kérdésekre akar választ kapni, akkor ne nekem címezze a kérdéseit, hanem azoknak a független szervezeteknek, amelyek ebben illetékesek. A kormány ebben a kérdésben nem tett semmit, és nem is fog tenni, tekintettel arra, hogy a hazai és nemzetközi szabályok miatt nincs lehetősége semmit tenni” – tette hozzá a kormányfő.

Lukács László György szerint Orbán jogi érvelése nem elfogadható, mert közpénzről van szó: „500 milliárd forint, amelyet értelmesebben is el lehetett volna költeni, ahelyett, hogy ezek dubaji luxuslakásokba, több milliárdos New York-i ingatlanokba kerüljenek, és magánszemélyek gazdagodását segítsék. Úgy tűnik, a jelenlegi jogrendszer nem tudja kezelni az ilyen mértékű pénzlopást. A Jobbik a Btk. módosítását fogja kezdeményezni, hogy a különösen súlyos gazdasági cselekmények esetén jelenjenek meg új büntetési tételek”.

Orbán Viktor viszontválaszában kifejtette: a Btk.-t a kormány már szigorította. A jelenlegi jogszabályok tehát jók, ne fogjuk a mostani helyzetet a szabályozás hiányosságaira.

A jegybankot vizsgálják a független hatóságok, a kormányt pedig ebből hagyják ki

– jelentette ki újfent a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik