Gazdaság

Orbán Viktor megmenti a Haladás VSE-t

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A főispán bejelentette: hamarosan megjelenik két kormányhatározat.

A Vas megyei hírportál, a Vaol.hu a főispánra hivatkozva ír arról, hogy megmenekül a Haladás VSE, mert hamarosan megjelenik két kormányhatározat, amely biztosítja ezt. Vámos Zoltán egy a közösségi oldalára feltöltött videóban számolt be arról, miként következett be a fordulat a 106 éves egyesületnél, ahol hónapok óta csúsztak a fizetések, bizonytalanná vált a jövő.

Azt mondta: hozzá fordultak segítségért azok a kormányhivatali kollégái, akiknek a gyerekei a Haladásban sportolnak. Ezt követően Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárral több körben egyeztettek, alkalmanként közösen a várossal.

 A nehézségek valósak, a helyzet komoly volt.

A főispán utána személyesen Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult, akinek jelezte: 900 – többségében utánpótláskorú – sportoló, csaknem 100 sportszakember sorsa a tét, a Haladás sokat jelent Szombathelynek és a vármegyének is.

Vámos Zoltán ezt követően bejelentette: rövidesen megjelenik két kormányhatározat.

Az egyik egyedi forrást biztosít arra, hogy az edzők és a munkatársak tavaly elmaradt béreit rendezni tudják a szombathelyi közgyűlés által megszavazott 28 millió forinttal. A kormány rendezi a sportolók tavalyi létesítményhasználatának költségeit is. A másik határozat a kiemelt vidéki sportegyesületek támogatásáról szól, így a Haladás sportolói, szakemberei dolgozhatnak tovább, az idei elmaradt béreket kifizethetik,

a klub megmenekül.

Vámos Zoltán megköszönte a sportolóknak és edzőknek, hogy a nehéz időszakban is kitartottak, megmutatták, hogy a 106 éves Haladás több, mint egy klub. Külön köszönetet mondott Orbán Viktornak, Schmidt Ádámnak és Nemény András polgármesternek a nyitottságért arra, hogy

a Haladás jövőjét a városnak és a kormánynak közösen kell biztosítania.

Jelezte: az új elnökség egy takarékos költségvetéssel vállalja, hogy többé ne kerüljön ilyen helyzetbe a Haladás. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik