Gazdaság

Nagy Márton: emelkedik az alanyi adómentesség mértéke

Thinkstock Digitális
Thinkstock Digitális
A kisvállalkozások örülhetnek a bejelentésnek. Az alanyi adómentesség értékhatára már idén 18 millió forintra nő – írja a vg.hu.

A kisvállalkozások körében január 1-től megemelkedik az alanyi adómentesség az áfa körében – derül ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook-oldalára feltöltött videóból. Az alanyi adómentesség mértéke 12-ről 18 millió forintra emelkedik a január 1-től.

Az alanyi adómentesség értékhatárának emeléséről korábban már beszélt a politikus, és annak mértéke is ismert volt, ám annak ütemezését még nem lehetett tudni. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a múlt héten két lépésben kezdeményezte az értékhatár megemelését, előbb 15, majd 18 millió forintra, hozzátéve, hogy az első emelésnek visszamenőleges hatállyal, január 1-től kellene élnie.

A nemzetgazdasági miniszter bejelentése alapján a január 1-i hatályra vonatkozó kérés teljesült, sőt a kamara kérésénél még több is, hiszen egyből 18 millió forintra nő az értékhatár – olvasható a portálon.

Az MKIK szerint az azonnali visszamenőleges hatályú intézkedésre azért van szükség, mert az elmúlt évek magas inflációja miatt a főállású vállalkozók jelentős része az idei évben várhatóan már október környékén el fogja érni a 12 milliós határt, és onnantól vagy a teljesítményük visszafogásával vagy valamilyen szürke, illegális megoldással érik el, hogy ne kerüljenek át áfakörös működésbe, ami visszafogja az utolsó negyedév GDP-növekedési ütemét is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik