Gazdaság

Húsvéti sonkapara: félünk tőle, hogy megint pórul járunk

N2Photo
N2Photo

A húsvéti hagyományok megtartása fontos a magyarok többsége számára. Jellemzően családi, rokoni körben, otthon töltik ezt az ünnepet, és csak igen elenyésző (csupán 6%) azok száma, akik ezekben a napokban elutaznak – mutat rá a PICK megbízásából, március elején készült kutatás, amiből az is kitűnik, hogy a fogyasztók zöme számára a húsvét kulináris ünnep is, ami a közös étkezésekkel jár együtt. A megkérdezettek közül a húsvétot megünneplők 71 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ekkor a hagyományos ételeket fogyasztják (sonka, tojás, torma, fonott kalács), az asztalról szinte sehol sem hiányozhat az alkalomra készített sonka. Ennél jóval kevesebben, de vannak olyanok is (22%), akik ilyenkor is szívesen újítanak, kísérleteznek, izgalmasabbá téve a húsvéti menüt. Azonbanaz elvárásoknak megfelelő sonka beszerzése a megkérdezettek közel felének (48%) komoly kihívást jelent. A nők körében főleg, mert a felmérés rámutat arra a tényre is, hogy az ünnepi sonka megvásárlása a családon belül alapvetően rájuk hárul.

A rizikó csökkentése érdekében a döntés meghozatalakor fontos szempont a válaszadók 31 százaléka szerint, hogy a sonka magyar gyártótól származzon, 28 százalék csakis a megszokott, bevált márkát keresi és 29 százalékuknak a sonka kinézete is sokat nyom a latba. Közel harmaduk (29%) kimondottan az olyan hagyományos sonkákat keresi, amilyenek például hagyományos pácolású, bükkfán füstölt termékek.

A kutatás adatai alapján, hogy a vásárlók mindössze 11 százalékának számít kizárólag csak az ár, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben külön meglepő. Ezek szerint ünnepekkor kiemelten fontos számukra, hogy a menü ne okozzon csalódást, így az ismeretlen gyártótól származó, sok esetben olcsóbb, de kevésbé jó minőségű sonkákat a többség nem szívesen, vagy semmiképpen sem veszi meg. Inkább ragaszkodnak a jól bevált, megbízható márkához, és kevesen vannak (16%), akik a rizikó ellenére szeretnek kísérletezgetni a különféle húsvéti sonkákkal.

Az óvatosság és a nehéz döntéshozatal tökéletesen érthető, mert a megkérdezettek 68 százaléka járt már pórul azzal, hogy nem megfelelő terméket vitt haza, ami az ünneplésre rányomta a bélyegét. A leggyakoribb rossz tapasztalatok:

  • a túl zsíros sonka (30%),
  • a nem megfelelő íz és fűszerezés (28%),
  • a száraz és rágós végeredmény (23%), illetve
  • a túl sós íz (19%) okozta, valamint az, hogy
  • a sok munka dacára a sonka nyers maradt (10%).

Abban megoszlik a válaszadók véleménye, hogy mennyit akarnak bajlódni a sonka elkészítésével.  Azok vannak némileg többen (28%), akik biztosra mennek és előnyben részesítik a könnyen elkészíthető füstölt árukat. Számukra az a legmegfelelőbb, ha könnyen, egyszerűen, külön fűszerezés és áztatás nélkül tehetik a főtt sonkát az asztalra. A válaszadók 24 százaléka ellenben nem sajnálja az időt arra, hogy a saját szája íze szerinti sonkával lepje meg a családot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik