Gazdaság

Durván drágulhat januártól a közúti fuvarozás

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Mintegy 20–25 százalékkal drágulhatnak 2024-ben az áruszállítási és logisztikai díjak – ez derült ki a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének előrejelzéséből (MLKSZKSZ), amit hétfői cikkében a Világgazdaság elemzett.

A szervezet szerint az áremelkedés hátterében

  • uniós jogharmonizációs intézkedések,
  • környezetvédelmi költségek,
  • illetve inflációs hatások állnak.

A fuvarozók szövetsége emlékeztet, hogy 2024-től jelentősen emelkednek az útdíjak és az üzemanyag jövedéki adója is, de komoly tehernek számít, hogy az ágazatban várhatóan két számjegyű bérnövekedés következik, ez pedig jelentősen növeli a logisztikai vállalkozások költségeit. Bővül továbbá az útdíjköteles szakaszok száma Magyarországon, ugyanakkor az energiaárak csökkenése mérsékelheti a raktárlogisztikai költségeket.

Az MLKSZKSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy az adó-, illetve díjemelés hátterében részben európai uniós jogharmonizációs okok állnak, ugyanis a tagállamok sorra emelik az úthasználati díjakat, Németországban például januártól az eddigi kétszeresére.

Mindezen okok miatt a fuvarozók összességében legalább 20–25 százalékkal kénytelenek növelni a díjaikat.

A költségek növekedése az egész logisztikai ágazatot érinti, a díjak emelése nélkülözhetetlen a fuvarozási kapacitások fenntartásához, főként egy olyan időszakban, amikor a csökkenő fogyasztás miatt visszaesőben vannak az áruszállítási volumenek

– nyilatkozta a portálnak Bíró Koppány Ajtony, az MLSZKSZ főtitkára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik