Gazdaság

Új elektromos autós beruházást jelentett be Miskolcra Szijjártó Péter

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon építi meg első európai gyárát. A mintegy húszmilliárd forint értékű beruházás több mint kétszáz új munkahelyet teremt a városban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A vegyesvállalat elektromos autókhoz fog invertereket és fedélzeti töltőket gyártani, a próbatermelés 2025-ban kezdődhet meg.

A húszmilliárd forint értékű projektet az állam 6,2 milliárd forinttal támogatja,a minisztérium MTI-ben is megjelent közleménye szerint így hozzájárulva kétszáz új munkahely létrejöttéhez.

A miniszter rendkívül elégedett, szerinte Magyarország minden nehézségből megerősödve tudott kikerülni. Példaként említette a tavalyi 6,5 milliárd eurós beruházási és 142 milliárd eurós exportcsúcsot, továbbá a 4,7 millió foglalkoztatottat. Idén mindhárom területen újabb rekordokat vár az első tíz hónap adatai alapján. A beruházások volumene a tavalyi duplájára, 13 milliárd euróra fog nőni, az export pedig 6-8 százalékkal 150 milliárd euróra bővülhet, amivel Magyarország a világranglista 33. helyére léphet elő, miközben lakosságszámát tekintve csak 95. Eközben a teljes foglalkoztatás továbbra is teljesen reális célkitűzés – sorolta. Szijjártó Péter kiemelte, hogy mindez nem lett volna lehetséges az autóipar csúcsteljesítménye nélkül, miután az ágazat ma a feldolgozóipari kibocsátás körülbelül 30 százalékát adja. Beszélt még történelmi távlatokban is meghatározó technológiai forradalomról, amelynek Magyarország, a magyar gazdaság az éllovasai, az alakítói közé tartozik szerinte. Kiemelte, az elmúlt öt évben hazánk folyamatosan a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre között volt, az ágazat termelési értéke pedig tíz év alatt mintegy 3,5-szeresére nőtt, meghaladva tavalyra a 12 ezer milliárd forintot. Ráadásul – mint közölte – idén újabb rekordok várhatók e téren is, mivel az első tizenegy hónapban 18 százalékkal emelkedett az autóipar teljesítménye.

A frissen bejelentett beruházás kapcsán a keleti nyitás stratégiájának sikerét méltatta, arra is kitérve, hogy a dél-koreai cégek alkotják a negyedik legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, és ezek a vállalatok modern technológiáikkal segítik a magyar gazdaság fejlődését és dimenzióváltását.

Kapcsolódó
A harmadik negyedévben is tovább zuhantak a beruházások
A feldolgozóipar növekedése is lassult kicsit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik