Gazdaság

Robotizált bérraktározással tervez nemzetközi piacra lépni a Magyar Posta

MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt

Külföldön venne át szolgáltatásokat a Magyar Posta – közölte az Indexnek adott interjújában a társaság egy évvel ezelőtt kinevezett elnök-vezérigazgatója.

Balczó Barnabás többek közt arról beszélt, hogy logisztikai versenypiaci szolgáltatással tudnak külföldi aktivitást elérni. Mint mondta, egyrészt jelentősége van a külföldről bejövő harmadik országbeli áruknak – elsősorban a Kínából vagy a távol-keleti országokból érkezőknek. Magyarország ebből a szempontból jó központi helyszín. Elmondta, a „fulfillmentpiacra” is belépett a posta, ami robotizált bérraktározást jelent. Úgy fogalmazott:

Azoknak a vállalatoknak, webshopoknak, amelyek naponta nagy számban értékesítenek termékeket, mi egy költséghatékony megoldást tudunk ajánlani. Ez a komplex raktárlogisztikai szolgáltatás azt jelenti, hogy hozzánk szállítják be a vállalat vagy webshop termékeit, mi azokat raktározzuk, csomagoljuk és postázzuk is az adott árucikket megrendelők címére. Úgy gondoljuk, hogy ez a fulfillmentszolgáltatás már önmagában alkalmas arra, hogy külföldre kiterjesszük.

Az elnök-vezérigazgató közölte, elsősorban a határos országokban gondolkodnak, és már 2024-ben lépnek. A Magyar Posta 2017 óta foglalkozik ezzel a kérdéssel. Tavaly döntöttek úgy, hogy mindenképpen lépnünk kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik