Gazdaság

Szijjártó Péter egy új, 210 milliárdos beruházást jelentett be

Vörös Szilárd
Vörös Szilárd

A Hankook Tire nagyjából 210 milliárd forintos beruházással 450 új munkahelyet hoz létre Rácalmáson, ahol a dél-koreai vállalat kifejezetten tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz fog abroncsokat gyártani – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bakuban. A tárcavezető arról számolt be, hogy a világ hetedik legnagyobb gumiabroncsgyártójának számító cég már most is körülbelül háromezer embernek ad munkát Magyarországon.

Az új rácalmási üzemben évente mintegy 800 ezer nagy teherbírású gumiabroncsot állítanak elő a tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz. A kormány támogatást nyújt a projekthez, ennek mértékét majd csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák nyilvánosságra.A miniszter kiemelte, hogy a dél-koreai cégek alkotják a negyedik legnagyobb beruházói közösséget ma Magyarországon.

Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a miénk legyen Európa legversenyképesebb beruházásösztönzési rendszere. Ezt a célunkat sikerült is elérni. Ez látszik abból, hogy az idei év végén, jelenlegi számításaink szerint, a tavalyi érték dupláját, vagyis 13 milliárd eurót fog elérni a beruházások értéke, ez természetesen újabb nemzetgazdasági rekordot fog jelenteni

– jelentette kis a miniszter. (MTI/KKM közlemény.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik