Gazdaság

Varga Mihály: A magyar gazdaság fundamentumai stabilak és erősek

A magyar gazdaság fundamentumai stabilak és erősek, a kormány letörte az inflációt az egyszámjegyű tartományba, és a magyar állampapírok iránti befektetői bizalom is töretlen – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a Figyelő Top 200 gálaestjén.

Elmondta: a magyar gazdaság kezd kilábalni abból a nehéz időszakból, amelyet a koronavírus-járvány, a háború és a megemelkedett infláció okozott. Teljesítménye a kedvezőtlen geopolitikai környezet ellenére a járvány előtti szintet már 5 százalékkal múlja felül, míg az uniós átlag 3,5 százalékon áll.

Rámutatott: véget ért a négy negyedéven át tartó technikai recesszió Magyarországon, a gazdaság harmadik negyedévben visszatért a növekedési pályára. Válságról ugyanakkor nem beszélhetünk, mert a gazdasági visszaesés nem járt tömeges munkanélküliséggel – tette hozzá.

A miniszter kiemelte: a másik pozitív hír, hogy sikerült egyszámjegyű tartományba szorítani az inflációt, az „első számú közellenséget”. Jó pályán haladunk, hiszen ha az infláció csökkenésével ismét pozitív tartományba fordultak a reálbérek, akkor ez a GDP felhasználói oldalán 50 százalékos súlyt képviselő fogyasztás növekedését hozza, amely további lendületet ad a növekedésnek – fogalmazott.

Kedvező jelnek nevezte, hogy folyamatosan javul az ország egyensúlyi helyzete, a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérlege. A gazdaság szerkezete erős, a munkaerőpiac feszes, 4,7 millióan dolgoznak, így az Európai Unióan Magyarországon az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség – sorolta az eredményeket. Export tekintetében is jól állunk, 2023-ban újabb kiviteli rekord születhet – jelezte a pénzügyminiszter.

Töretlen a bizalom a magyar gazdaság iránt – mondta –, ezt mutatja az Államadósság Központ (ÁKK) szerdai 500 millió dolláros kötvénykibocsátása, valamint a csütörtöki állampapírpiaci aukciók, amelyek történelmi rekorddal zárultak. A 3, 5, és 10 éves aukciókra az ÁKK a beérkezett 345 milliárd forintból 245 milliárd forintot fogadott el, amely a valaha mért legnagyobb érték – közölte.

Varga Mihály méltatta, hogy a Figyelő Top 200 listáján szereplő vállalatok tavaly rekordnyereséget értek el, az ő teljesítményük biztosíthatja a magyar gazdasági növekedés alapjait.

A tárcavezető a gazdasági szereplők előtt álló kihívások között említette a mesterséges intelligencia egyre nagyobb térnyerését a vállalati működésben, a digitalizációt, a zöld átállást, valamint az elektromobilitást, amely a következő időszakban az egyik legfontosabb, a magyar gazdasági szerkezetét módosító elem lesz.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik